Budaházy: a "Pride" nem a homokosokról szól

Budaházy: a "Pride" nem a homokosokról szól

Szabadság, hazafiak és honleányok!

Kisebb vihart kavart a ballibsi sajtóban, hogy tegnap ellátogattam egy Pride-rendezvényre az Aurórába.

Annyit kell tudni a helyről, hogy ez egy igazi szélsőbalos oroszlánbarlang. Ennek ellenére simán besétáltunk hárman is oda, és beültünk a Beszélgetés ereje című nyilvánosan meghirdetett rendezvényre.

Hogy miféle "lények" verődnek össze egy ilyen rendezvényen, azt mindenkinek javaslom a saját szemével megnézni, érdemes.

A történet röviden:

Ami után beültünk, az egyik jelenlévő szerencsétlenség éppen előadta, hogy ő még az LMBTQI…XYZ-n is túlról érkezett, mert ő a "föllni" vagy "föllmi" (sajnos nem tudtuk pontosabban kivenni, hogy mit mondott) szubkultúrához tartozik, amely "emberi tulajdonságokkal felruházott bundás antropomorf tárgyakkal" folytat szexuális kapcsolatot. Ezen a ponton az egyik társam bekapcsolódott a beszélgetésbe, hogy ez bizony súlyosan orvosi eset, és egyébként is ennek a társaságnak (igazi defektes volt mind) orvosra és nem jogvédőkre volna szüksége.

Persze egyből letámadták, nem igazán tolerálták a más véleményt.

Hírdetés

Én meg se szólaltam eddig, de rám is rámtámadtak, hogy menjek el, mert én egy Pride-ellenes személy vagyok.

Ezt persze súlyos diszkriminációként értékeltem, hiszen egy nyilvánosnak meghirdetett rendezvényről volt szó.

Végül felbolydult az egész csoport, teljesen átcsúszott a beszélgetésük a velünk való foglalkozásba.

Mivel mi nem mentünk el, hisz semmi jogsértőt nem követtünk el, ők vonultak ki a teremből egyesével, végül mind.

Tanulságképpen annyit, hogy ezt bárki megteheti, bárki elmehet a nyilvános rendezvényeikre, kellemetlen kérdésekkel, felvetésekkel élhet. Megérdemlik a törődést, mert a Pride nem a homokosokról szól, ez a hagyományos társadalmi szerkezetet romboló szélsőbalos erőknek egy buldózere, egy kés, amivel a normális társadalom szöveteit vagdossák. Nyugaton is ugyanerre használták ezt. Nyugati életvédő aktivisták is megmondták, hogy ezzel vigyázzunk, mert életveszélyes, ők már elkéstek vele, de mi még megmenthetjük magunkat ettől.

Még egy fontos dolog. Én már 2015-ben is voltam ilyen rendezvényeiken, és már akkor is tapasztaltam, amit most is, hogy a nem közterületen tartott rendezvényeiket a rendőrök biztosítják! Ez meggyőződésem szerint teljesen jogellenes (ezt szóvá is teszem az ott lévő rendőrnek ennek a videónak a vége felé). Maga a rendőr mondta a helyszínen, hogy ez a rendezvény be van jelentve a rendőrségen. Csakhogy egy épületen belül, magánterületen megrendezésre kerülő rendezvény bejelentését nem is foghatná a rendőrség, mert ez nem tartozik a hatáskörébe, nemhogy az adófizetők pénzén több rendőrautó strázsáljon ott hosszú órákon át, márpedig ez történik a Pride esetén. Egyszerűen csak akkor kéne ott rendőrnek megjelenni, ha valaki kihívja őket, mert balhé van, aztán 1-2 óra múlva, "ha ráérnek", majd kijönnek, mint amikor egy átlag magyart kirabolnak meg hasonlók. Ez lenne a normális protokoll, de Pride-ék esetén ez valamiért nem így van. Vajon a "nemzeti kormány rendőrsége" miért kivételez ezekkel?

A rendőrök ugyan kikísértek bennünket az épület elé egy igazoltatásra, de aztán visszaengedtek, nem tehettek mást, így még a büfében osztottuk az észt egy darabig, aztán eljöttünk.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »