Büntetést kapott a Ferencváros hokisa, akinek ütközése után Salló Alpár kórházba került

Büntetést kapott a Ferencváros hokisa, akinek ütközése után Salló Alpár kórházba került

Megvannak a Csíkszereda játékosának friss eredményei, kommunikálni is lehet már vele.

Az Erste Liga fegyelmi bizottsága sérülést okozó palánkra lökés miatt három mérkőzésről eltiltotta Nagy Gergőt, az FTC-Telekom jégkorongozóját.

Az indoklás szerint a döntős sorozat első, pénteki mérkőzésének 15. percében Nagy két kézzel lökte a palánkra Salló Alpárt, és a megmozdulás nem a korong megszerzésére irányult. Az SC Csíkszereda játékosa a lökés mozdulatának megkezdésekor a korongot már nem birtokolta, a lökés őt olyan veszélyeztetett testhelyzetben érte, amikor magát védeni már nem tudta, így hátával, fejével nagy erővel a palánknak csapódott.

Hírdetés

Az fb álláspontja szerint Nagy Gergő a veszélyeztetett helyzetben lévő ellenfelét szükségtelenül nagy erővel lökte meg egy olyan szituációban, amikor a megmozdulással a korongot már nem szerezhette volna meg. Szabálytalan megmozdulása ellenfele súlyos sérüléséhez vezetett.

Sallónak a fejvédője az ütközés után leesett, és e nélkül, tarkóval csapódott a jégbe. Hordágyon vitték le, majd életveszélyes állapotban kórházba szállították. Az SC Csíkszereda az Instagram-oldalán szombaton arról számolt be: „A hajnalban elvégzett kontroll computer tomográfiás felvétel szerint a potenciálisan veszélyes agyödéma (agyduzzanat) jelentősen csökkent, ezáltal a közvetlen életveszély is elmúlt. A beteg állapota kielégítő, lehet vele kommunikálni. Az intenzív terápiás osztályon kezelik tovább, a kezelőorvosok tartják a kapcsolatot a családdal”.

A pénteki, csíkszeredai találkozót 5-1-re a Ferencváros nyerte, a párharc szombaton 13.30-tól, ugyancsak Erdélyben folytatódik.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »