Ceausescu műve bevégezetett: ledőlt a bözödújfalui templom tornya

Tegnap délután leomlott a bözödújfalui templom tornya – adja hírül az egykor község Facebook-oldala.  Az erdélyi Maros megyében található települést 1988-ban árasztották el egy víztározó építése miatt. A nagy többségében magyarok lakta falu a Causescu-korszak barbár falurombolásának és soviniszta politikájának szomorú szimbólumává vált.

Bözödújfalu különlegességét vallási sokszínűsége adta. Száz esztendővel ezelőtt az alig 700 lelkes faluban a katolikus, az unitárius, az ortodox és a székely szombatos felekezet hívei is megtalálhatóak voltak.

A mesterséges tó kialakításához már 1975-ben hozzákezdtek , ám a munkálatok két évvel később leálltak, s csak 1984-ben indultak újra. A rezsim cinizmusát jól mutatja, hogy a szülőfalujuk végzetét jelentő gát építésénél javarészt helyiek dolgoztak, akik még örültek is a munkalehetőségnek. Hogy mi a végső cél, arról a hatalom persze mélyen hallgatott, s bözödújfaluiak csak akkor döbbentek rá, mikor már megindult a kitelepítés.

A vizet 1988-ban eresztették rá a falura. Csak 12 ház maradt épen, ezekben ma nagyjából negyven ember él. Az unitárius és a katolikus templom még egy ideig állt az elárasztás után is. Mára a környékbeliek elhordták mindkét épület falát. A diktatúra ugyan 1989-ben összeomlott, de a települést akkor már nem lehetett megmenteni. Kitelepített lakosai azóta sem kaptak semmilyen kártérítést.

Hírdetés

Ennyi maradt a toronyból

Sükösd Árpád által 1995-ben emelt emlékművön a következő szöveg áll: “A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve, és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görögkatolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.”

Az elmúlt évtizedekben csak a katolikus templom tornya emlékeztett rá, hogy valaha itt egy magyar falu állt – tegnap délutánig…

 BG

 


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »