Célpont: a győrszentiváni cigánymaffiával szövetkezett a Fidesz, ha hozzák a szavazatokat, nincs több börtön

Célpont: a győrszentiváni cigánymaffiával szövetkezett a Fidesz, ha hozzák a szavazatokat, nincs több börtön

Portálunk délelőtt már beszámolt róla: komoly botrányt tárt fel a Hír TV műsora. Most kiderültek a részletek.

A milliárdos maffiózók politikai védettségért cserébe azt ígérték a pártnak, hogy a csongrádi romák és a cigánysorokon élő szegények a Fideszre szavaznak majd a parlamenti választásokon. A rendszer főpróbája most hétvégén lesz, a Hódmezővásárhelyi polgármesterválasztáson és a kiskunhalasi időközi önkormányzati választáson – előbbi Lázár János szerint felér egy előválasztással.

A Célpont stábja maga sem hitte el, amikor először hallott arról, milyen politikai és bűnügyi összefüggések vannak a háttérben – épp ezért indultak el a helyszínen feltérképezni, valóban zajlik-e a dél-alföldön szavazatvásárlás. A riportból kiderül, hogy egy olyan bűnbanda köré épült a rendszer, amelyet hatmilliárdos költségvetési csalással vádolnak. V. Máté, és H. József a központi figurái, akiket még korábban Győrszentivánon kapcsolt le a Rendőrség: luxusautókat, ékszereket és elképesztő mennyiségű készpénzt találtak náluk, melyekről hamar kiderült: fekete üzletekből és adócsalásból származnak. A nehézfiúk három évet ültek előzetesben, ügyük jelenleg is zajlik a bíróságon.

Hírdetés

Portálunk 2013-ban exkluzív cikkben mutatta be a maffiózók luxusautóit és palotáit.

Az államot megkárosító bűnözők óriási roma adatbázist építettek fel, több tízezer ember személyes adatait szerezték meg egy soha nem létező roma kárpótlási programra hivatkozva, melynek során több millió forintos kárpótlási díjakkal hitegették a cigányokat.

Adatbázisuk most különösen értékes – így alkut kötöttek Lázár Jánossal, hogy ügyüket a lehető legenyhébben bírálják majd el, ha a választásokon szállítják a megfelelő mennyiségű roma ember szavazatait. A Célpont információi szerint egy szegedi roma politikus és joghallgató, Rafael Lion feladata a szervezés, aki a csongrádi Romano Kraj kulcsembere. Az ügy összeér két egyházzal is, A Célpont információi szerint helyi a Fidesz nem direkt módon, hanem a Johannitákon és a Hit Gyülekezetén keresztül támogatja a Romano Krajt, így azok az adományok szétosztásánál is el tudják mondani: cserébe a Fideszre kell szavazni.

A műsornak egy névtelen informátor elmondta: ha a bűnözők hozzák a megfelelő szavazatszámot, a Fidesz gondoskodik róla, hogy ügyükben épp azt a büntetést szabják ki rájuk, amit előzetesben már leültek, így nem kell további börtönévekre számítaniuk.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »