Csak a szokásos: most a Hódmezővásárhely – Szeged tram-train lett drágább

Csak a szokásos: most a Hódmezővásárhely – Szeged tram-train lett drágább

Az eredetileg tervezett 6,2 milliárd forintnál jóval drágábban, 8,9 milliárdért vállalja a közbeszerzésen győztes Strabag vasútépítő Kft. és TRSZ Kft. konzorciuma a Szeged és Hódmezővásárhely közé tervezett hibrid vasút (úgynevezett tram-train) pályájának megépítését – írja az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent közlemény alapján az mno.hu.

A közbeszerzési kiírásra négy ajánlat érkezett, de az ár csak felerészben számított, az értékelési szempontok közt a különböző minőségi kritériumok ugyanakkora súllyal estek a latba. A kiírás szerint egyébként nem kell végig új pályát építeni a két város közt: Hódmezővásárhelyen 3,3 kilométert kell megépíteni a Népkert és a Nagyállomás közt, míg Szegeden 0,8 kilométert Rókus megállóhely és Rókus Elágazás között, egyebekben a villamos a meglévő vasúti, illetve villamos pályán haladna.

A kormány még januárban döntött arról, hogy 13,25 milliárd forint uniós forrást szán a két város közti villamos- és vasúti pálya megépítésére, illetve további 10 milliárdot a járművekre. A költségek azonban meredeken emelkedni kezdtek, mire a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV előkészítette a projektet, a pályaépítés költsége már 30 milliárd fölé kúszott, a járművek árát pedig 20 milliárdra becsülték – írja a lap.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »