Csak a tulajnak nem járt a fekete leves: a szeptember végi razzia után januártól újra fogadta vendégeit az országimázs-építő étterem

Csak a tulajnak nem járt a fekete leves: a szeptember végi razzia után januártól újra fogadta vendégeit az országimázs-építő étterem

A nyomozók elfogták annak a belvárosi szórakozóhelynek az üzletvezetőjét és személyzetét, akik újabb túlszámlázást követtek el külföldi férfiak sérelmére – olvasható a rendőrségi közleményben.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Budapest V. kerületében, egy József Nádor téri szórakozóhely újra kinyitott azután, hogy korábban túlszámlázás miatt bezárták. A hely új nevet kapott, de az üzletvezető és az alkalmazottak továbbra is maradtak.

A szórakozóhely üzletvezetője, a 46 éves budapesti "K. Valentina", kevésbé szemérmesen Kálló Valentina, és az alkalmazottak, a 41 éves szintén budapesti D.-M. Ágnes, valamint a 33 éves szigethalmi O. Beáta 2018. január 2. és március 6. között újabb bűncselekményeket követett el.

A gyanú szerint az alkalmazottak becsábították a külföldi férfiakat a szórakozóhelyre, majd alkoholfogyasztásra bírták őket. Amikor a vendégek távozni akartak, fizetéskor a fogyasztás mértékéhez képest jelentősen magasabb összeget kellett fizetniük.

Volt olyan eset, amikor pár pohár pezsgőért és röviditalért 180 ezer forintot kellett fizetni, illetve két pohár pálinkáért 225 ezer forintot kértek. Az alkalmazottak, hogy biztos megkapják a pénzt, több esetben bankautomatákhoz is "elkísérték" a sértetteket, de voltak, akiktől egyszerűen ellopták a pénztárcájukat.

Hírdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói – társszervvel együttműködve – 2018. április 18-án éjszaka otthonában elfogták az üzletvezetőt, valamint munkahelyükön a két alkalmazottat. A rendőrök a három nőt üzletszerűen elkövetett csalás, kifosztás és lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Kálló Valentinát őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Mint azt a Kuruc.info megírta, a József Nádor tér 10. alatt található lebujban, mely korábban Angelo’s Pub néven terjesztette hazánk jó hírét, 2017. szeptember 21-én razziáztak a hatóságok: akkor a gulyáslevest 250 ezer, a pohár narancslevet akár 150 ezer forintért mérték.

A csalásairól a nemzetközi utazási fórumokon is jól ismert, vagyis országimázs-építésben élen járó hely – vagy a gumitörvényeknek, vagy a maffiózók helyét átvevő politikusoknak és rendőröknek hála – alig három hónap után, januárban már ismét fogadta szolid áraival és bejáratott vendéglátóival a gyanútlan turistákat.

A Nemzeti Cégtár adatainak tanúsága alapján a menetrend szerint szabadon engedett, lehúzásait eddig is büntetlenül végző Kálló Valentina, az Angelo’s Pizza Kft. ügyvezetője egyébként a 1213 Budapest, Szajkó utca 5. szám alatt lakik. Ezt csupán azért említjük meg, hátha valakit a házi kosztja is érdekelne, nem csak a borsos áron mért pizzája.

Az már csak hab a méregdrága tortán, hogy – szintén a Nemzeti Cégtár adatai szerint – Kálló Valentina cégéről hatályos, lezárt vagy akár egyszeri negatív információ egyáltalán nincs a rendszerben.

(Kuruc.info – Police nyomán)

Korábban írtuk: Ha nincs pénze 250 ezer forintos gulyáslevesre, a feles csak 170 ezer egy József Nádor téri turistaátverő lebujban


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »