Csanády Lili: A politikus gerince

Csanády Lili: A politikus gerince

Miért lesz valaki politikus?

Messianisztikus küldetéstudattól vezérelve? Hatalmi vágy által hajtva? Világmentő ambíciókkal? Pénzéhségből? Szexuális frusztrációt kompenzálandó? Mert semmihez nem ért, de beszélni képes?

Mert szereti az akol melegét? Mert elhiszi magáról, hogy valamit megvalósít, ami az elődeinek évszázadokon keresztül nem sikerült?

Nyilván ebből a választékból mixelhető össze a politikus karaktere.

Csak a mesékben léteznek a gáncs nélküli lovagok, vagy utólag a történetírók szépítik meg a politikusok cselekedeteit.

Hosszú évszázadokon át, nem volt önálló politikai pálya, voltak az uralkodók, a hatalmi gépezet végrehajtói és alárendeltként a nép. Utólag mindig nagyon okosak a történészek, sokszor számomra úgy viselkednek, mint a hullarablók!

A mi lett volna ha, mit kellett volna tenni, a leggyakrabban feltett utókori kérdés.

Biztosan tudja a történész szakma és persze a társadalom nagy része is, mit kellett volna tennie a hatalomnak, az ország vezetőinek a tatárjáráskor, a török megszálláskor, a Habsburg birodalom regnálása alatt, és így tovább.

A hősök is az idők folyamán helyet cserélnek, hol Kossuth, hol Széchenyi a bölcsebb, bátrabb hazafi, Görgey Arthur hol áruló, hol reálpolitikus, egy ország verte ütemre a tenyerét Rákosi pajtásnak, majd zavarták el a saját elvtársai, akik a nemzet árulói lettek a Forradalom leverése után és bitófára húzták őket szintén az elvtársaik. Utána egy tömeggyilkosnak tapsoltak a tribün előtt elvonulva a tömegek, majd értékelték át a gulyás kommunizmus puha diktátorává.

Lehetne számtalan példát hozni más népek történelméből, de leginkább a közelmúltból, hogy hány irányváltás történt a II. Világháború óta.

Egykori ellenségekből puszipajtások lettek, a kebelbarátok vérnősző barmokként rontanak egymásra, változik a táncrend, a zene, a partnerek, a koreográfia, de általában a kotta a demokráciáról szól.

Nincs annyiféle néptánc és szalontánc, amit ki ne próbáltak volna a politikusok a politika táncparkettjén, csak azóta, amióta én emlékezni tudok!

Ez alól a jelenség alól egyetlen ország, állam sem kivétel, függetlenül az államformájától!

Vajon miért?

Az átlagember, jobb esetben a választó, egy darabig csodálja, hisz az új vezetőnek, majd ha az ő személyes érdekeit sérti a Hatalom tevékenysége, elkezd fújjolni,
gyűlölködni és a demokráciákban az utcán véleményt nyilvánítani. Manapság egyre inkább erőszakos cselekményekkel nyilvánít ellenvéleményt!

Vajon miért?

Vajon hol a gyökere ennek a Perpetuum mobile-ként működő meghalt a király, éljen a király emberi reakcióknak?

Ha valaki elfogadja a Biblia állításait, akkor ez Ádámnál és Évánál, azaz az ő családjuknál kezdődött, amikor Káin irigységből, féltékenységből, agresszív indulatoktól vezérelve megölte Ábelt.
Mi változott azóta?

Ha mindenki őszintén szemügyre veszi a saját közvetlen környezetét, a társadalom legkisebb sejtjét, a családot, sajnos hasonló jelenségekkel találkozik. A furcsa, vagy nagyon is megmagyarázható, hogy a jólét, a tulajdon növekedésével, családon belül is elindult a harc a javak birtoklásáért, és minél nagyobb ez az elosztható vagyon, annál nagyobb az esélye a családon belüli háborúnak.

Mindaddig, amíg a nő egy Pater-familias típusú családban élt, sok beleszólása a döntésekbe nem volt. Egyébként milyen érdekes, hogy egy ókori római kori jogi diszciplína a mai napig él közöttünk?! Csak magyarázatként, a tizenkét táblás törvények értelmében a pater familias rendelkezett a vitae necisque potestas hatalmával, azaz a felesége, gyermekei, rabszolgái és életkortól függetlenül minden további családtag esetében élet és halál fölött dönthetett (forrás: Wiki).

Miután a hatalmat -ritka, szerencsés kivétellel nők is – a férfiak bitorolták és gyakorolták, a peter familias stílus még a mai napig jellemző, leginkább a diktatúrákban, de nagyon is tetten érhető férfiak által vezérelt un. demokratikusan berendezett világunkban!
Visszatérve a családhoz, ha ebben, a társadalom legkisebb, de fontos statikai hordozó elemében megbomlik a rend, az egyensúly, ami fölé épül, sem lehet stabil. Ha a saját, közvetlen életterünkben anarchia honol és az abban együttműködök civakodnak, gyűlölködnek, vagy különböző felállásban táborokba szerveződnek egymás ellen, akkor mit várnak a politikusoktól?

Sajnos azt kell mondjam, hogy a ma Magyarországán még mindig, a kommunizmus agymosása következtében, a nép, a választó azt várja el, hogy helyette is mindenben döntsön a Hatalom, oldja meg helyette a magán, a munkahelyi, a gyermeknevelési, az egészségügyi problémáit.
Ha meg a Hatalom nem a kedvére tesz, dönt, akkor az elégedetlen állampolgár az utcára és a virtuális térre rohan síppal, dobbal, nádi hegedűvel és az aktuálisan regnáló hatalom lemondását követeli.
Az eszébe sem jut, hogy a rossz házasságáért nem a Kormány a felelős, hogy az egészségéért valamit kellene tennie, és nem az egészségügyi ellátást kritizálni, hogy a neveletlen gyerekét a szülő ellenére, a legjobb pedagógus sem tudja ráncba szedni, hogy a közösségért, az országért neki is tennie kell, mert a Kormány nem a jó Isten.

Minél kisebb egy közösség, egy falu például, annál markánsabban jelennek meg ezek a problémák, a falu vezetése oldjon meg mindent, amit egy család képtelen a saját falai között, és leginkább elégítse ki, ellenszolgáltatás nélkül mindenki vágyait! Szándékosan írtam vágyait, mert a szükségleteit rendszerint a helyi Hatalom kötelezően kielégíti.
Az egyik utca lakója utálja a másikat, a szomszéd, meg pláne a szomszédját, a magyar, a cigányt, az idős a hangos gyerekeket, az ifjúság meg unisono az időseket, mert miért nincsenek már a sírban, mert mégis egyszerűbb örökölni, mint munkával pénzt keresni.

A Hatalom, a Kormány, ha a szentek gyülekezete is, képtelen ennyi egyéni érdeket kiszolgálni, hát meghallgatva a választókat, megpróbálja a közösség számára legoptimálisabbnak tűnő érdekeket a politikában és az ország működtetésében megjeleníteni.

Egyetlen ország sem lóg egy arany kötélen a levegőben, egy nagyobb földrajzi térben, szomszédokkal, barátokkal és ellenségekkel körülvéve kell létezzen és működjön.
És itt jön a politikus.

Aki mindazokból a jellemvonásokból, amelyet az elején felvázoltam, egy adaggal biztosan rendelkezik. Az viszont nem mindegy, hogy, milyen mennyiséget, mely tulajdonságokból hordoz és az sem mindegy, hogy mennyi ideig van hatalmon.

A mai felgyorsult világban, ahol naponta változnak a hatalmi felállások, a nagyhatalmi érdekek, a gazdasági házasságok és válások, politikus legyen a talpán, aki ezt úgy tudja követni, hogy közben ne roppanjon meg a gerince. Bárki, aki ma a világ politikai palettáján megjelenik, szerepet vállal, biztosan vagy vakmerő, vagy teljesen naiv, vagy Messiásnak képzeli magát.

Én sem a politikai hatalmukat, sem a vagyonukat, sem a “színes” életüket nem irigylem, mert a szuverén gondolkodási és mozgás-szabadságukat áldozták fel, egy látszólagos sikerért.

Igen, sokaknak a szemünk előtt esett darabokra a gerince, hullott cserepekre az arca, és szűnt meg szabad, független szellemű ember lenni, és ebből nincs visszaút! Nem lehet harminchárom csigolyát hibátlanul újra összeragasztani, nem lehet az arcát vesztettnek, a legjobb plasztikai sebész közreműködésével sem, a régit, a friss, fiatalos, még ártatlan külsőt visszaadni, és legkevésbé azt a szellemi szabadságot és szuverén véleményalkotáshoz való képességet visszanyerni, amivel nekiindult a politikusi pályának.

Ők éppen eléggé bűnhődnek ezzel az élettel, az ambícióikért. Akik meg soha, semmivel nem elégedettek, akiknek fantasztikus ötleteik vannak a hatalom sikeres gyakorlására, tűrjék fel az ingujjukat és kezdjenek el dolgozni, elsősorban önmagukon, a családjuk békéjén és jólétén, a közvetlen környezetükért, a közösségért, és leginkább mutassanak példát gerincességből!

Ha erre nem képesek, legalább maradjanak csendben!

2017. augusztus 28.

Csanády Lili

The post Csanády Lili: A politikus gerince appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »