Cseh László: Gyárfás lemondása nem elég

Cseh László: Gyárfás lemondása nem elég

Az úszóklasszis a szövetség elnökségi tagjaként jelzi: Gyárfás Tamás távozása csak az első lépés volt, a legfontosabbnak még csak most kellene következnie.

A Gyárfás Tamás lemondása keltette hullámok még jó ideig nem fognak elülni, vélhetően kéretlen és alig várt megszólalók sokasága nyilvánít majd véleményt az ügyben. Mi most Cseh László véleményére voltunk kíváncsiak, aki az utóbbi hetekben ritkán jelentkezett szólásra, annak ellenére, hogy a szövetség elnökségének és a sportolói bizottságnak, vagyis az úszókat képviselni hivatott testületnek is tagja. Nekünk rövid számadást adott a kialakult helyzetről: nem rossz, de még mindig nem elég jó.

– Megmondom őszintén, nem számítottam rá, hogy Gyárfás Tamás erre az elhatározásra jut, így az újdonság erejével hatott rám a hír a lemondásáról – mondta a Rióban ezüstérmes úszó. Cseh jelezte, semmit sem tudott az elnök terveiről, viszont sarkos véleménye van arról, milyen következményekkel jár majd a távozás. – Nagyon remélem, hogy ezek után mindenki az úszásra tud majd koncentrálni végre. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy Gyárfás Tamás lemondása önmagában nem fogja megoldani azokat a valós problémákat, melyekről eddig is szó volt, illetve amikről még szó sem esett a nyilvánosság előtt.

Hírdetés

Ezért még nagyon sokat kell dolgoznunk – mondta el Cseh László, anélkül, hogy további részletekbe bocsátkozott volna.

Hogy mindezek után ő mivel lenne elégedett? – Számomra az hozna megnyugvást, ha végre le tudnánk ülni az úszótársakkal, és össze tudnánk írni minden olyan egyéni gondot, ami akadályozza a felkészülést, versenyzést – felelte a sportoló. Azt is elmondta: bár sokan épp ma utaztak el a windsori rövidpályás világbanokságra, idén bőven lesz még lehetőség asztalhoz ülni, és sorra venni a panaszokat. Gyárfás lemondásának technikai következményeiről annyit mondott, hogy az elnökségnek most el kell majd kezdenie a közgyűlés előkészítését, amely majd ezt követően jogosult dönteni az új elnök személyéről.

„Köszönöm”Gyárfás Tamás szerdán az MTI szerkesztőségét az alábbiak szó szerinti közlésére kérte:„Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA-világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban.”Szabó Tünde sportért felelős államtitkár el is fogadta a lemondást, és hozzátette, hogy hazánk a távoz ósportvezető sokéves szakmai tapasztalatát kamatoztatni szeretné a nemzetközi sportdiplomáciában – azaz jó eséllyel máris megvan Gyárfás új helye.Hosszú Katinta és Gyurta Dániel is megkönnyebbülten reagált minderre. Érdekesség az ügyben, hogy a Nemzeti Sport már ma reggel sokat sejtető címlappal jelent meg, azt írták: ketyeg az óra. Tóth Ákos korábbi szövetségi kapitány szerint az lenne a tisztességes, ha az elnökség is lemondana.További részleteket ide kattintva talál – egész nap követjük a fejleményeket.Gyárfás Tamás eddigi életútjáról is külön cikkben írtunk, azt erre találja.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »