Cseke Attila: az Alkotmánybíróság döntését be kell tartani

Cseke Attila: az Alkotmánybíróság döntését be kell tartani

Cseke Attila az Erdélyi Magyar Televízió Mérlegen című műsorában elmondta, hogy egy alkotmánybírósági döntést lehet vitatni, lehet nem szeretni, el lehet mondani, hogy nem jó, de a döntést ettől függetlenül be kell tartani.

„Ha az alkotmánybíróság döntését valaki nem tartja tiszteletben, különösen egy olyan személy, akinek az Alkotmánybíróság bizonyos cselekedetet ír elő, akkor az már nem a jogállamról szól” – jelentette ki Cseke Attila.

Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője az elmúlt hetekben kialakult súlyos alkotmányjogi vitákról, valamint a szenátus által elfogadott közigazgatási kódex kisebbségjogi vonatkozásairól beszélt Jakab Orsolya műsorában.

Úgy vélte, az alkotmánybírósági döntésekhez és a jogállamisághoz való megfelelő viszonyulásra korábban az RMDSZ is jó példával szolgált.

„Az RMDSZ-nek az elmúlt években több alkotmánybírósági döntéssel kapcsolatban is volt komoly aggálya, elég, ha csak a marosvásárhelyi római katolikus iskola létrehozására vonatkozó törvényre utalok, amelyet az Alkotmánybíróság 5-4 arányban, tehát egy szavazatot nyilvánított alkotmányellenesnek.

Nem tetszett nekik ez a döntés, vitatjuk is annak jogi alapját, de attól még tiszteletben kell tartanunk a döntést” – szögezte le a politikus.

Cseke Attila az erdélyi magyarság szempontjából fontos „fél-lépésnek” nevezte a közigazgatási törvény szenátusi elfogadását, hiszen ez a közigazgatásban történő anyanyelvhasználat terén jelentős jogbővítést biztosít, kezdve a kétnyelvű utca- és köztér-nevektől a helyi és megyei önkormányzati intézményekben kötelezővé váló anyanyelvű formanyomtatványokig, a teljes lépés viszont a jogszabály képviselőházi elfogadása lenne olyan formában, mint ahogy az átment a felsőházon. Erre van esély, de Romániában bármi megtörténhet – mondta.

Cseke hozzátette, ezúttal is voltak parázs viták főként a kisebbségi vonatkozású rendelkezések mentén, amikor az ellenzéki pártok a megszokott, nacionalista érvekkel próbálták meghátrálásra kényszeríteni a beterjesztőket, ám a jogszabály összességében nem váltott ki olyan általános hisztériát, mint egy évvel ezelőtt.

A kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének törvényi szabályozása kapcsán elmondta, erre mindeddig nem volt jogalap, következésképp pozitív példák is alig voltak ezen a téren Erdélyben.

„Nem mondom, hogy ezentúl gördülékenyebb lesz a folyamat a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében, de ha egyszer a törvényes keret adott, onnantól kezdve van mit életbe léptetni. Erre ma megvan a esély” – mutatott rá.

Előrehaladottabb viszont a helyzet a közigazgatási tervezet által előírt magyar nyelvű formanyomtatványok ügyében: a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet ugyanis már kidolgozott közel 190 magyar nyelvű nyomtatványt, amelyek a különböző helyi és megyei önkormányzati intézmények felé különböző témakörökben magyarul adnak egy keretet, ezek egységesítéséhez és bevezetéséhez azonban a közigazgatási kódex mellett egy ezeket hitelesítő kormányhatározatra is szükség lesz.

Cseke Attila közölte, reményeik szerint döntő házként a képviselőház várhatóan június végén szavaz majd a közigazgatási kódexről. (közlemény)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »