Csillagok háborúja és Bayer Zsolt a 0,1 százalékos nézettségű Echo TV-ben

Csillagok háborúja és Bayer Zsolt a 0,1 százalékos nézettségű Echo TV-ben

Bizalmas adatok és utasítások szivárogtak ki a nemsokára megújuló és januártól több kábeltársaságnál egyből az alapcsomagba kerülő, Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Echo TV vezetéséből. A pénteken a 24.hu birtokába kerülő dokumentum a december 4-én kezdődő adásrend tervezett tematikáját vázolja, és a belső utasítások mellett az egyes műsorok új műsorvezetőit is nevesíti.

A kereskedelmi tévé vezérigazgató-helyettese, Szikszai Péter nemrég azt nyilatkozta az egykori Nap TV székházába költözéssel kapcsolatban, hogy az új díszletekről neki leginkább a Csillagok háborúja jut az eszébe. Az egyik új stúdióban már folynak is a próbái Bayer Zsolt új show-műsorának, és a decemberben induló új műsorok Heti terror és Kemény mag címmel jelentkeznek majd.

A tévénél a dokumentum alapján felbukkan majd Klausmann Viktor, a Szerencsekerék című, egykori népszerű vetélkedő volt műsorvezetője, aki 2005 óta a Lázár testvérekkel közös tulajdonában álló, a domonyvölgyi strandot üzemeltető D-Beach Kft. ügyvezetője, valamint a kékesi sícentrum szóvivője. Déri Stefi nevével is találkozhatnak majd a Mészáros-tévé nézői. Ő a korábbi MTV-intendáns Rákay Philip unokahúga, eddig az MTVA angol nyelvű híreinek hírolvasója volt. Most pedig az egyik külpolitikai műsort bízták rá az Echóban.

Hírdetés

Médiapiaci értesülések szerint az Echo TV átköltöztetése a Nap TV egykori ingatlanjába, valamint az új díszletek és technikai fejlesztések költsége meghaladja az egymilliárd forintot. A Gyárfás Tamás-féle Nap TV egykori ingatlanja egyébként egy tulajdonosváltást követően először az idén nyáron megrendezett budapesti vizes vébét szervező céghez került, az épületet a világbajnokság szervezői újíttatták fel, ezután jutott Mészárosékhoz az ingatlan.

Az Echo TV 0,1 százalék körüli nézettségű, ennek ellenére több kábeltársaságnál is az alapcsomagba kerül. A csatorna felvásárlásakor Mészáros Lőrinc azt nyilatkozta, hogy szeretne a tévéből egy jó, szerethető jobboldali csatornát csinálni, amire a Fidesz is támaszkodhat a kampányban. Azt ugyanakkor tagadta, hogy legjobb barátjának, Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Fidesz pártelnökének ráhatása lenne a csatorna tartalmaira.

mno


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »