Csok: erről az államtitkár sem tudott

Csok: erről az államtitkár sem tudott

Feljegyezte az államtitkár a Hír TV kérdését. Egyelőre ő sem tudja a választ arra, hogy a 10+10 milliós otthonteremtési támogatásból is kirekesztik-e azokat a családokat, amelyek olyan településen élnek, ahol nincs csatorna. Egyes építészek attól tartanak, hogy a nagyvárosok vonzáskörzetében még jobban elterebélyesednek a falvak.

Egyes érdi telkeket olcsóbban kínálnak. Azoknak az ingatlanoknak viszont felfelé mozdult az áruk, amelyek a megemelt összegű otthonteremtési kedvezménnyel kelhetnek el. Kész családi házból alacsony a kínálat, a feltételeknek mindössze kétezer felel meg az országban. „Ezeknek az ára egyik pillanatról a másikra látszik, hogy meglendült. Tulajdonképpen vannak olyan hirdetések, amik már pár millió forintot, 10-20 százalékot is emelkedtek kizárólag ennek a hírnek a hatására. Van egy családi ház, amit a fejlesztő 25 millió forintért árult még decemberben, azóta a hirdetés frissült: már 28 és fél millió forintba kerül ugyanez az ingatlan, pár hét leforgása alatt ugrott ennyit az ára” – mondta Ditróy Gergely, az Otthontérkép vezető elemzője.

Egyes építészek arra számítanak, hogy a nagyobb városok vonzáskörzetében fekvő falvakban, községekben újabb és újabb házakat húznak fel a következő években. Pedig Magyarországon már most is túl sok a családi ház – fogalmazott Varga Illés Levente. „Nem feltétlenül az lenne a lakáspolitikának a célja, hogy családi házakat építsünk, ezeket elterülő kertvárosi agglomerációt eredményezne, ami után iskolákat, óvodákat, közlekedést, közműveket kellene biztosítani, és ez nagyon sok pénz, és szemlátomást az agglomerációs önkormányzatok nem is nagyon tudnak megbirkózni ezzel a feladattal” – tette hozzá az építész.

A Hír TV egyik nézője arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami hozzájárulás és a kedvezményes hitel csak összkomfortos ingatlan építéséhez vagy megvásárlásához jár. Az összkomfort része a csatorna, így azok a családok önhibájukon kívül elesnek az otthonteremtési támogatástól, amelyek olyan településen élnek, ahol nincs központi szennyvízelvezetés. A gazdaságfejlesztési államtitkár egyelőre nem tudta megmondani, hogy velük mi lesz. „Ez egy olyan fölvetés, amit jegyzek és megnézzük mit tudunk csinálni” – nyilatkozta Lepsényi István gazdaságfejlesztési államtitkár.

Az ingatlanszakértők azt tanácsolják, hogy az otthonteremtési támogatásra pályázó családok várjanak legalább fél évet az építkezéssel.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »