"De hát én nő vagyok!" – közölte az állásinterjún a buzi – az üzletvezető röhögőgörcsöt kapott, kivívva a kormány hatóságának haragját

Most először mondta ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság, hogy egy "transznemű pályázó" elutasításával "nemi identitás alapú hátrányos megkülönböztetést valósított meg" egy munkáltató – közölte szerdán a Háttér Társaság nevű homokosvédő szervezet, amely az ügyben a panaszost képviselte.

Az EBH elé került ügyben a "panaszos" egy nyugat-magyarországi kis faluban él, "már 6 éve nőként", de még nem kezdett neki a jogi ügyintézésnek, az irataiban még férfi név szerepel.

"Ruhaboltban szeretett volna munkát vállalni egy közeli nagyvárosban. Mikor a bolt vezetője meglátta az iratait, közölte vele, hogy női munkatársat keresnek, és kinevette, amikor jelezte neki, hogy ő nő" – sopánkodik a buziszervezet.

Vélhetően nem ez az Emma volt, csak azért mutatjuk, hogy olvasóink el tudják képzelni, milyen az, amikor egy másságos kijelenti, hogy ő márpedig asszony. Nehogy bárki ki merje nevetni!

Az EBH a "panaszosnak" adott igazat abban, hogy "diszkrimináció érte transznemű mivolta miatt", a hatóság ráadásul azt is megállapította, hogy eleve nem kereshetett volna a bolt kizárólag, mindenképp csak női alkalmazottat, mert ez meg "nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés".

A köcsögfelvonulás hetében ismertetett kutatási jelentés szerint "a transznemű emberek munkaügyi helyzete még nehezebb, mint az LMBTQI-embereké általában".

Ezt készségesen elhisszük nekik, valószínűleg mi is szakadnánk a röhögéstől, ha Emma beállítana hozzánk, és kijelentené, hogy ő márpedig asszony, "nehárágugy". Már csak azt nem értjük, miért nehezebb "a transznemű emberek munkaügyi helyzete", mint az "LMBTQI-embereké általában", ha a saját buzisági kisokosuk szerint a "a transznemű emberek" is "LMBTQI-emberek", ugyanis ők a T betű a tákolmányban…

Hírdetés

De hát azoktól, akiknek az a szórakozásuk, hogy minden évben tesznek egy új betűt az eredetileg LMB megnevezés után, aligha érdemes értelmes gondolatokat elvárni.

Az esetet egyébként örvendezve hírül adó Zsindex emlékeztet arra, hogy korábban kerültek már hasonló ügyek az EBH elé, de jogsértést még sosem állapítottak meg, mert a régi ügyek a panaszos elutasításával vagy egyezséggel zárultak. A nyugat-magyarországi boltnak most megtiltotta a hatóság, hogy a jövőben ugyanígy járjon el, és elrendelte a döntés nyilvános közzétételét. Magyarul indul a normalitáspártiak meghurcolása és megszégyenítése (az más kérdés, hogy mi büszkék lennénk rá) hazánkban is…

És egy kis lazítás a végére: ha felkeltette érdeklődését az Emma nevű élőlény LMBTQI-élete, az alábbi videóban további kalandjait, családi életének nehézségeit követheti figyelemmel. De aztán nehogy hátrányosan megkülönböztető gondolatai legyenek közben, láthatta, hogy az ilyesmi immár hazánkban is szigorúan tilos!

Más diszkriminációs esetek is voltak amúgy az LMBTQI + C kultúrát bemutató Maunika-műsorban:

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »