Dél-Amerikában a jövőnk? – Az 50 leghalálosabb város

Dél-Amerikában a jövőnk? – Az 50 leghalálosabb város

A gyilkosságok száma alapján a világ ötven legveszélyesebb városa közül 46 az amerikai kontinensen található, azon belül 42 Latin-Amerikában – közölte egy közbiztonsággal és bűnözéssel foglalkozó mexikói szervezet helyi idő szerint kedden. A városiasodás jelentette kockázatok az emberiség egyik legnagyobb kihívásai lesznek a XXI. században.

Ahogy azzal már többször foglalkoztunk, egy globális tendencia része a néptömegek városokba áramlása. Ennek több oka van, egyrészt a klímaváltozás okozta termőföld-pusztulás, másrészt a földrablások során kisemmizett vidéki lakosok próbálnak megélhetést keresni a nagyvárosokban.

Ezek a jelenségek már Európában is kezdik éreztetni a hatásukat – bizonyos szempontból a Szíriából a kontinensünkre érkező százezrek is ebbe a sorba tartoznak -, ugyanakkor Dél-Amerikában ennek egyelőre régebbiek a hagyományai.

Az egyre hangsúlyosabb városiasodás nemcsak a bűnözésben, de a légszennyezésben is megnyilvánul (jellemző, hogy szerdán például Salgótarjánban rendelték el a szmogriadó tájékoztatási fokozatát).

Visszatérve a Közbiztonsági és Bűnügyi Igazságszolgáltatási Civil Tanács jelentésére:

a legtöbb gyilkosság 2015-ben a venezuelai fővárosban, Caracasban történt; a 3,2 millió lakosú városban 100 ezer főre csaknem 120 szándékos emberölés jutott. Caracast a hondurasi San Pedro Sula és a salvadori San Salvador követi, százezer főre jutó 111, illetve 108 emberöléssel.

A listát böngészve megtalálhatjuk, hogy melyik az a négy város, amelyeknek sikerült felkerülniük a legjobb 50 közé.

Naná, hogy dél-afrikai metropolisokról van szó:

Fokváros (9. helyezett, 65,53 emberölés/100.000 lakos), Durban (41., 35,93), Nelson Mandela Bay (42., 35,85), Johannesburg (47., 30,31).


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »