Dögölj meg, agybajos Európa – Eltüntetik a kereszteket Norvégiában az élősködők miatt

A norvég bevándorlási hivatalnak nincs elég helye, hogy elszállásolja az országba érkezett 30 ezer menekültet, ezért egyházi szervezetektől és civil közösséget kér segítséget. A hivatal azt javasolja a befogadóknak, hogy a menedékkérők szállását tegyék „vallásilag semlegessé.” A legtöbb helyen ezt úgy oldották meg, hogy levették a kereszteket a falról, ha pedig a padló mintázatán látszott egy, akkor szőnyeggel letakarták azt. A cél az, hogy ne bántsák meg a muszlim menekülteket – írja a Local.no.

Magyar Menedék - Pogány Biblia

Hírdetés

A legtöbb felekezetnek semmi baja nincs a szabályozással, többen jelezték, megtiszteltetésnek tartják, hogy menekülteket fogadhatnak, örülnek, hogy segíthetnek. A Troens Bevis közösség vezetője azonban elutasította, hogy az intézmény közepén lévő keresztet eltüntesse. „Eköré építettük a templomunkat, ezt eltüntetni olyan lenni, mint leszedni a rózsát a norvég Munkáspárt logójából” – mondta Rune Edvardsen, aki ezzel együtt örömmel várja a menekülteket. A nekik szánt szobák faláról le is vették a keresztény szimbólumokat.

„A menedékkérőknek és a migránsoknak nincs semmi fenntartása, amikor átlépik a norvég határt és meglátják a zászlónkat, rajta a kereszttel” – írta Vebjørn Selbekk, a Dagen című újság egyik szerkesztője, aki szerint teljesen nonszensz a bevándorlási hivatal szabályozása.

Az ügy miatt sokan kérték számon a bevándorlási hivatalt. A szervezet pedig azzal védekezett: a javaslatuk nem a kereszténységet támadja, minden vallási szimbólumra vonatkozik.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »