Domokos Endre János: „Megjöttek a fiatalok…”

Az óév utolsó napjára Kölnbe, Hamburga és még egy sor európai városba „megjöttek a fiatalok” és ez a helyieket szemlátomást készületlenül érte. Pedig Szelestey Lajos, a Klubrádió haladóan gondolkodó műsorvezetője – miheztartás végett – már nyáron felvilágosította a csúnya, intoleráns Európát a békés „menekültek” (itteni szemmel tálán kicsit „szokatlan”) udvarlási szokásairól. De úgy tűnik, a kölni lányok nem hallgatnak Klubrádiót (micsoda fasiszta banda! hogy lehet nem hallgatni a Klubrádiót!?), így azt sem tudhatták, hogy Kövér Lászlónál vagy Kovács Ákosnál rosszabb is történhet velük… Ugyanis „a puszta életükért menekülő” migránsok – akiket „Merkel asszony hívott meg” – szilveszter estére „végre nyugodt körülmények közé jutottak, ugyanakkor még az integráció, különösen az első időben, amikor nem beszélik a nyelvet, annyira nem megy, hogy például… ööö… be tudnának fűzni egy lányt, és hát a maguk normái szerint bizony, ilyenkor sokszor nincsen más választás, hogy akkor jöjjön az erőszak”.

A politikai korrektség béklyójában vergődő német rendőrség először – amikor magát a cselekményt annak tömeges volta miatt már nem tudták titkolni – nem hozta nyilvánosságra az elkövetők származását, hiszen az illegális bevándorlóknak jogaik vannak, s ha ezeket nem tartják tiszteletben, akár még sértődötten haza is mehetnek, ami – lássuk be – elviselhetetlen csapás lenne. Hiszen ők mindannyian szírek, akikkel barátságosan kell bánni! Szerencsére Henriette Reker, a kölni polgármester egy ilyen demokratát próbáló időszakban is a helyén van és meghálálja a belé vetett bizalmat. Praktikus tanácsokkal igyekszik elejét venni a választópolgárokat érő inzultusoknak: ne menjenek az utcára, akkor nagy baj nem lehet. De ha mégis kimennének az utcára – ahol az adójukból fenntartott rendőrség nem képes megvédeni őket, mert olyan jelenség ellen kéne fellépnie, ami a PC-dogmatika szerint nincs – akkor karnyújtásnyi távolságnál közelebb ne menjenek a szegény üldözöttekhez. És véletlenül se nézzenek rájuk csúnyán. Se szépen.

Domokos Endre János – Kitartás.net


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »