Donald Trump kártyázik

Donald Trump kártyázik

Lassan elülnek a világ húsz legfejlettebb országának hamburgi találkozója által kavart hullámok. A többség az egészből az azelőtt már-már elfelejtett szélsőbalosok vandalizmusára, illetve Vlagyimir Putyin és Donald Trump első személyes megbeszélésére emlékezik. Joggal, hiszen ez a két esemény uralta a televíziókat, ezek részleteit taglalták hosszan az elemzők. Így a média által – tegyük hozzá, nem ok nélkül – felkapott két látványosság szinte eltakarta az egész csúcsot.

Lehiggadva, néhány nap után visszanézve azonban megállapíthatjuk, hogy ezeken kívül is akadt bőven figyelemre méltó pillanat. Továbbmennék. Úgy gondolom, hogy a hamburgi találka legfontosabb momentuma e két esemény hátterében zajlott. A G20-csúcsok unalmába belefáradt szemlélőnek talán fel sem tűnt, hogy az 1999-ben, az ázsiai és az orosz válság nyomán miniszteri szinten kezdődött, majd a világgazdaság 2008-as megrendülésével kiteljesedett, állam- és kormányfői szintre emelkedett egyeztetés története során először mutatta meg igazán a többpólusú világ körvonalait, és vált a G7-eket hátrébb szorítva a legfontosabb globális fórummá.

http://mno.hu/

Köszönhető ez mindenekelőtt a sakktáblát előszeretettel borogató Trumpnak. Az USA elnöke nem csupán visszaemelte a legfontosabb tárgyalópartnerek közé a G8-ak társaságából kizárt Putyint, de az „Amerika az első” szlogen tényleges alkalmazásával maga engedi előre a Washington árnyékában eddig nem látszó feltörekvőket. Ráadásul protekcionizmusával nem szövetségeseket, inkább ellenségeket gyűjt. A vezetőből és irányadóból sok tekintetben a globális folyamatok kerékkötőjévé vált Egyesült Államok a klímamegállapodással kapcsolatos döntése után a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) is bele-belemarva fordítana hátat a szabadkereskedelemnek is. Ezzel összefogásra, új szövetségek megalakítására inspirálja az eddig Amerika vezényszavára várókat.

Trump befelé fordulása azt is jelenti, hogy az új világrend szabályait nem Washington diktálja, azok inkább maguktól íródnak. Európa még csak most kezd hozzászokni az önállósághoz, a saját érdekein alapuló józan gondolkodáshoz, miközben Kína igyekszik meghúzódni a háttérben, ahogy egyelőre India is óvatos. A legnagyobb elmozdulás talán az, hogy Angela Merkel – nem pusztán a házigazda szerepe miatt – egyre magabiztosabb, a globális téren magáról évek óta nem nagyon hallató Franciaország pedig új elnöke révén feltűnő aktivitást mutat. Ez a két momentum egyben arra utal, hogy a globalizmus hívei is reagáltak a Trump által felerősített ellenhatásra, és egyre inkább kibontakozóban van az úgynevezett szabad világ és a protekcionizmus párbaja.

http://mno.hu/

Paradox módon a két erő egyik első komoly összecsapása azon a fórumon zajlott, amelyet a nyitott globális gazdaság védelme, illetve a protekcionista hangulat, a gazdasági nacionalizmus visszaszorítása érdekében hoztak létre. A kereskedő elnök megjelenése Amerikában más szempontból is megkeverte a kártyákat. Trump nem csupán azt hirdeti, hogy Amerika érdekei az elsők, hanem azt is, hogy mindenki vásároljon amerikai árut. Ebben a kupecszellemben Európa vezető hatalma például már nem elsősorban stratégiai szövetségese, hanem piaci vetélytársa az Egyesült Államoknak. Oroszország stratégiai kiszorítása mellett ez a gondolkodás vezérli az új washingtoni adminisztrációt az Északi Áramlattal szembeni fellépésben is. A Fehér Ház ráadásul láthatóan azokat favorizálja – így Lengyelországot, Romániát vagy Szaúd-Arábiát –, akik amerikai fegyvert vesznek.

http://mno.hu/

A G20-csúcs híven közvetítette a nemzetközi közhangulatot. Gondoljunk csak a Trump és Moszkva, Trump és Európa, Trump és Kína, az Európai Unió és Nagy-Britannia, Szaúd-Arábia, Törökország és a többi Közel-Keleten érintett hatalom, vagy akár a Kína, Korea és Japán között lévő feszültségekre. Ugyanakkor mint René Girard, a Le Figaro elemzője megállapítja, az is egyértelműbb lett, hogy immár nem a Nyugat határozza meg a világrend alakulásának tempóját és irányát. Még csak nem is ő az egyetlen civilizációs etalon. Hiszen Kína, Oroszország, Törökország vagy Indonézia egyre távolságtartóbban figyelik, miközben ebben az átalakuló világban egyre gyakrabban köttetnek – Bismarck szellemében mintegy – furcsa és szituatív szövetségek. Így Hamburgban informálisan a két legnagyobb exportőr, Németország és Kína vezette a protekcionizmus elleni hadjáratot, míg Szíria kérdésében Washington, Moszkva és Párizs értették meg egymást a leginkább.

Az ilyen pezsgés a nehéz pillanatok sajátja. A globalizáció válságát átélő világ ugyanis egyre kiszámíthatatlanabb és bizalmatlanabb, miközben az olyan terminusok, mint a Kelet és a Nyugat vagy a bal és a jobb, sorra elveszítik értelmüket. Nem csoda hát, hogy ez a bizonytalanság sokakat nyugtalanít.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.17.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »