Döntött a Jobbik-kongresszus: megszavazták a szervezeti átlakítást, létrehozzák az elnökhelyettesi pozíciót

A Jobbik szombati kongresszusán a küldöttek 82 százaléka megszavazta a szervezeti átalakítást, miután az elnökség eredeti felvetése a társelnökségről nem talált fogadókészségre.

„Megtörtént ez a strukturális változás, a jövőben nemcsak egy elnök és hat alelnök irányítja a Jobbikot, hanem elnök, elnökhelyettes és hat alelnök, tehát a társelnöki rendszer az ugye el lett vetve, és helyette egy elnök-elnökhelyettesi koncepció lépett életbe, és ez a küldöttek több mint 82 százalékának egyetértésével, hatalmas többséggel elfogadásra került” – nyilatkozta a Hír TV-nek Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője.

Hírdetés

(Kuruc.info)

Frissítés: Marad az elnöki vétó

Szintén nagy többséggel a kongresszus úgy döntött, hogy az elnöknek megmarad a vétójoga: Vona Gábor korábban ezzel a lehetőséggel élve akadályozta meg, hogy Novák Előd és mások bekerüljenek az elnökségbe – írja a Népszava.

A kongresszust Szabó Gábor pártigazgató vezette, felszólalások nem voltak. Az alapszabály mostani módosításával már nem csak a szomszédos országokban működő „külhoni” jobbikos szervezetek, hanem a más államokban, jellemzően Nyugat-Európában létrejött csoportok is képviseltethetik magukat a párt választmányában és a kongresszuson.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »