Dunakeszi: 24 métert repült a drogos által elgázolt nő – a hulladék át is hajtott rajta, majd elmenekült

Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a 26 éves férfinak, aki a gyanú szerint bedrogozva elgázolt autójával egy nőt, majd áthajtott rajta. A nő belehalt a sérüléseibe – közölte a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn. A végzés egyelőre nem jogerős, de végrehajtható.

Hírdetés

A férfit a hivatalos megfogalmazás szerint halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetéssel és más bűncselekménnyel gyanúsítja a Dunakeszi Rendőrkapitányság.

A férfi Dunakeszin vezetett péntek este. Egy zebránál a lámpa a járműveknek pirosra váltott, az autók megálltak, a zöld jelzésre pedig több gyalogos elindult. A nagy sebességgel Budapest felől érkező sofőr azért, hogy ne ütközzön az előtte álló járműnek, a kormányt balra rántva áttért egy másik sávba és elütötte a zebrán szabályosan átkelő nőt, aki körülbelül 24 méterre repült az ütközés helyétől. A férfi nem állt meg, változatlan sebességgel ment tovább Vác felé, és kocsijának jobb oldali kerekeivel áthajtott a földön fekvő nőn, majd elhagyta a helyszínt.

Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »