Dúró Dóra: A Jobbikban nagyon rossz a helyzet

A Jobbikban nagyon rossz a helyzet, aminek kialakulásában a párt mindegyik irányzatának van felelőssége – erről beszélt az ATV-ben Dúró Dóra. A jobbikos politikus kitért arra is: becsületbeli ügynek tekintette, hogy kiálljon Toroczkai László mellett, mégis úgy döntött: inkább a Sneider Tamás féle pártvezetéssel dolgozik tovább. Közben a párt korábbi országgyűlési képviselője, Gaudi-Nagy Tamás úgy nyilatkozott: szerinte elkerülhetetlen a szakadás.

Mélyponton van a Jobbik és ebben a párt mindegyik irányzatának van felelőssége – mondta az ATV adásában a Jobbik országgyűlési képviselője.

Dúró Dóra azt is elmondta: a platform-alapítással számára az lett volna a cél, hogy azok, akik csalódottak, ne váljanak ki a pártból.

„A platform-alapítással és egyébként a tisztújítás óta eltelt időben minden cselekedetemmel én azt próbáltam előirányozni, hogy a Jobbiknak az integritása megmaradjon” – mondta a politikus.

A jobbikon belüli platform létrehozását Toroczkai László jelentette be kedden, miután a párt vezetése nem őt választotta meg a Jobbik elnökének. A politikus akkor azt mondta: “szeretné a Jobbik foglyul ejtett lelkét visszaadni”

Hírdetés

A hozzá csatlakozók között pedig elsőként említette Dúró Dórát a frakcióból, aki a tisztújításkor elnökhelyettes-jelöltként indult mellette.

Közben a pártvezetés etikai és fegyelmi eljárást kezdeményezett az ásotthalmi polgármesterrel szemben. Szerintük ugyanis a volt alelnök a Jobbik szétszakításának szándékával alapszabályellenes platform alapítását kezdeményezte

Bár Dúró Dóra azt mondta: becsületbeli ügynek tekintette, hogy kiálljon Toroczkai László mellett, pénteken már arról beszélt az ATV-ben, hogy inkább a kongresszus által kijelölt keretek között fog dolgozni.

„Egy jó párost alkottunk volna Toroczkai Lászlóval, ez most nem sikerült, tehát azokban a keretekben fogom a munkámat folytatni, amelyekben tudom és amelyek a rendelkezésemre állnak.”

Gaudi pártszakadást vár

A Jobbik egykori országgyűlési képviselője, Gaudi-Nagy Tamás a 888.hu-nak adott interjújában a pártban zajló folyamatokról úgy nyilatkozott: szerinte elkerülhetetlen a szakadás. Mint fogalmazott: mostanra – az induláshoz képest – kiürült a Jobbik értéktartalma. És kitért arra is, hogy szerinte több olyan politikus is van, akik egy pártszakadás esetén a Toroczkai féle “Mi magunk” platformhoz csatlakoznának.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »