Egy diktátor magánélete

Egy diktátor magánélete

Néhány éve dicséretes kezdeményezést indított útjára a Román Nemzeti Levéltár és a Kommunizmus Bűncselekményeit Kutató Intézet. Ingyenesen elérhetővé tettek több ezer fényképet a kommunista időszakból a román kommunizmus online fotótárában (fototeca.iiccr.ro). Főként hivatalos, propagandisztikus felvételeket: milyen politikusokkal, államférfiakkal találkozott a Nicolae Ceasescu, a szeretett vezető, vagy éppen melyik gyárat, termelőszövetkezetet nézte meg egy munkalátogatás keretében a Kárpátok Géniusza. A fotók döntő többsége fekete-fehér, de ha türelmesen böngészünk közöttük, pár színes felvételre is rábukkanhatunk. Ezek szinte kivétel nélkül a Ceaușescu-házaspár privát életét mutatják be, és minden bizonnyal nem a nagyközönség számára készültek. Kiválogattuk közülük a legérdekesebbeket.

http://mno.hu/

A kommunista propaganda szerint a pártfőtitkár két évet töltött az ország leghírhedtebb börtönében, mert már 15 éves korában a földalatti kommunista párt aktív tagjaként dolgozott. Úgy tűnik, a valóság ennél jóval szürkébb: egy ellopott táskával bukott le, amiben – pechjére – sztrájkra hívó röpcédulák voltak. A rácsok mögött került kapcsolatba a kommunistákkal, és azt ott szerzett ismeretségeket kamatoztatta később igen hatékonyan. A börtönben azonban történt más is.

http://mno.hu/

Ceausescu doftánai raboskodása idején az illegális kommunista párt szintén bebörtönzött vezetői vizsgálatott tartottak egy idős rabtársuk „morális eltévelyedései” ügyében. Şmil Marcovici a fiatal elvtársakhoz vonzódott, szexuális kapcsolatot létesítve a rácsok mögött. Ezek között volt az akkor 15 éves Ceaşescu is. A vizsgálóbizottság egyik tagja, Chivu Stoica furcsa körülmények között lett öngyilkos évtizedekkel később, amikor az emlékiratain dolgozott – özvegye szerint Ceauşescu így szabadult meg élete ezen kínos fejezetének utolsó tanújától.

A historia.ro elemzője szerint nem lehet azt mondani, hogy a későbbi pártfőtitkár meleg lett volna. Börtönkörülmények között előfordul a kényszerű homoszexualitás, amely megszűnik azonnal, ahogy az elítélt szabadlábra kerül.

http://mno.hu/

A vizsgálóbizottság által feltárt tények traumatizálták Ceauşescut – egyik közeli ismerője, Dumitru Popescu szerint ennek köszönhető krónikus függősége későbbi felesége iránt. Nicolae életében ugyanis egyetlen nő volt: Elena Petrescu. Ennek fényében érdekes egy orvos vallomása, aki a rendszerváltás után arról beszélt: a doftánai börtönben kikezelte Ceausescu tripperét.

Elgondolkodtató az is, hogy évtizedekkel később Ceausescu határozott utasításba adta, az országban épülő egyetemista kollégiumokban nem lehetnek két személyes szobák, hogy a fiatalok között ne alakulhasson ki homoszexuális kapcsolat.

http://mno.hu/

A róla terjedő hírekkel ellentétben a házaspár élete viszonylag egyszerűen telt a hétköznapokban. Egyszerű ételeket ettek, patriótaként főként a romániai gyárak által előállított ruhákba öltöztek. Földműves szülők gyermekeként Nicolae kedvenc témája a falusi élet és a román parasztság volt, lakóhelyük, a Primaverii Palota falait is ilyen témájú képek borították. Szórakozni is népzenekarokkal, valamint nótaénekesekkel tudott a legjobban.

Az emberek nem tudtak semmi például az egészségi állapotáról, különösen a krónikus betegségeiről. Előrehaladott vastagbél divertikulitisze volt (ez a bélfal kitüremkedéseit jelenti), és emiatt gyakran elájult. Ezt a betegségét kínai orvosok segítségével próbálták gyógyítani, selyemhernyókból kivont szerrel. Idős korában szklerózissal kezelték, azt helyi szakemberek végezhették. Cukorbetegségben is szenvedett.

Dadogása sem gyerekkorból származik: amikor a börtönben megette beteg cellatársa élelmiszeradagját, a többi rab úgy megverte, hogy dadogni kezdett.

http://mno.hu/

A pártfőtitkár kevés hobbija közül a legjelentősebb a vadászat volt: csak neki neveltek nagyvadakat szerte az országban, hogy ő tartsa a trófearekordokat. Ez a kép 1981-ben készült.

http://mno.hu/

Az 1989-es események idején a diktátor-házaspár mindhárom gyermekét letartóztatták, az ország gazdaságának aláásásával vádolva meg őket. Később mindannyiukat felmentették. Legtovább Nicu Ceaușescu volt börtönben, akit először a Szeben megyei bíróságon helyzetek vád alá, de végül a Bukaresti Katonai Bíróság hozta meg az ítéletet: 20 év börtön tömeggyilkosságért (Nicu megyei párttitkárként lőparancsot adott a katonaságnak), és fegyvertartási, valamint lőszerkezelési szabályok megszegéséért. Nicu Ceauşescu fellebbezéseit elfogadták, csak az illegális fegyvertartás állt meg, így büntetését végül öt évre mérsékelték és egészségügyi okok miatt fel is függesztették a végrehajtását. 1996 szeptemberében halt meg Bécsben, 45 éves korában, az akkori hírek szerint májrákban.

http://mno.hu/

Egyetlen lányukról, Zoiáról nem találtam képet az archívumban. Az Adevarul napilap fotósa a legkisebb fiú, Nicu temetésén fényképezte le őt idősebb bátyjával, Valentin Ceaușescuval együtt. A lány matematikából doktorált a bukaresti egyetemen, kutatóként dolgozott és öccsével ellentétben soha nem vállalt politikai szerepet. Érdekes momentum az életéből, hogy Románia későbbi miniszterelnöke, Petre Roman szeretője is volt, bár ezt utóbb tagadta. Volt egy másik nagy szerelme, egy kolozsvári magyar nőgyógyász, de ezt a kapcsolatok a szülők – különösen Elena – erősen ellenezték, mert nem akartak magyar nemzetiségűt befogadni a családba.

Zoia a kétezres évek elején beperelte a román államot, visszakövetelve a családtól elvett javakat. Négy aranyékszert, ritka könyveket és drága festményeket vissza is adtak nekik. A láncdohányos nő 2006 novemberében, 48 éves korában halt meg tüdőrákban.

http://mno.hu/

A sors úgy hozta, hogy Elena ugyanabban a megyében halt meg, ahol született. A Târgoviște -i laktanya, ahol kivégezték, mindössze negyven kilométerre van Petrești-től, a Dâmbovița megyei falutól, ahol nevelkedett.

Ő volt a „nemzetközi hírű” tudós, a kémiatudományok doktora, aki négy általánossal kapott akadémiai tisztséget 1974-ben (utána a rendszerváltásig nem is vettek fel új akadémiai tagokat), és egy tudományos előadáson céokettőnek olvasta fel a széndioxidot. A hivatalos tisztsége, melyet nem lehetett lerövidíteni vagy felcserélni, így hangzott: akadémikus doktor mérnök Elena Ceauşescu. Ő volt a kommunista párt második embere is, a káderpolitikáért, valamint a tudományért, technológiáért és kultúráért felelve.

http://mno.hu/

A hivatalos fotók között van ez a fekete-fehér felvétel, amely egy fájdalmas pillanatban, Nicolae Ceauşescu édesanyjának temetésén történt. A pártfőtitkár ugyan meggyőződéses atesita volt, de tiszteletben tartotta szülei kívánságát, és mindkettőjüket egyházi (ortodox) szertartás szerint temette el, katonai tiszteletadás mellett. Alexandrina Ceauşescu temetése Scorniceşti faluban volt 1977 nyarán, a szertartásról még a korabeli híradó is beszámolt. 

http://mno.hu/

Mutatunk pár fotót 1976 szilveszteréről – Románia nagy hatalmú embere billiárdozással készült a következő évre.

http://mno.hu/

 Nagy buli volt, sok meghívottal – a kor divatja is jól megfigyelhető a hölgyek toalettjén.

http://mno.hu/

Másnap nem maradhatott el a vadászat sem, és az új évre való tekintettel a nők is fegyvert foghattak. 

http://mno.hu/

A házaspár nyáron is fontosnak tartotta a pihenést – 1976-ban például az ország északi részén, Moldovában lazítottak. Ebben a képben mégis egy háttérben álló figura a legérdekesebb: középen, csípőre tett kezekkel Ion Iliescut láthatjuk, aki a diktátor házaspár kivégzése után hat, majd még négy éven át vezette Romániát. 

http://mno.hu/

 Ha ezt akkor előre látta volna Ceausescu, talán nem csak a céltáblára céloz.

http://mno.hu/

Zárásképp néhány felvétel a hivatalos munkalátogatásokról – itt éppen a bukaresti piacon járunk 1976-ban. Láthatóan nagyon örülnek egymásnak a nép egyszerű fiai és a szeretett vezető.

http://mno.hu/

A Kárpátok Géniusza 1976-ban Csíkszeredán, amikor még lehetett magyar felirat is (RKP = Román Kommunista Párt, ez románul PCR).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »