Egy hideg technokrata víziója

Egy hideg technokrata víziója

Előrefelé élünk, de gondolkodni csak visszafelé tudunk, mondja Sören Kierkegaard, amit érthetünk úgy is, hogy a történelmet visszatekintve írják, de előretekintve élik meg. A dán filozófus erős korlátot szabott minden jövőn töprengő elé, akinek a dolgát azért megkönnyítheti, hogy bár a jövőt nem láthatja előre, ám a jelen tendenciáiból kiindulva azért valamely, talán nem is annyira homályos képet mégis csak felvázolhat.

Egy ilyen víziót vetett legújabb könyvében papírra az amerikai külpolitika – Henry Kissinger mellett – legismertebb és legelismertebb szakértője, Jimmy Carter elnök 1977 és 1981 közötti nemzetbiztonsági tanácsadója, a 85 éves Zbigniew Brzezinski. (Stratégiai vízió – Amerika és a globális hatalom válsága, Antall József Tudásközpont, 2013, fordította Magyarics Tamás.) Brzezinski ismert tényekből indul ki, abból, hogy a XXI. század elejére a globális hatalom Nyugatról áthelyeződik Keletre, miközben az Egyesült Államok – s vele a Nyugat – vonzereje csökken.

Sok történész szerint persze nincs tragédia (már ha a történelemmel kapcsolatban bármilyen értékítélet kimondható – persze nem mondható ki), hiszen nem történik más, mint hogy visszaáll az utóbbi ötszáz év előtti egyensúly Kelet és Nyugat között, s hogy a Nyugat kapitalizmussal szerzett gazdasági-politikai-kulturális előnye és sokszor nagyképűen tolakodó elsőbbsége elolvad.

„Magasabb szinten” visszaáll az a globalizációs „rend”, amelynek a XX. század elején már tanúi lehettünk, de amelynek kiteljesedését a

nemzetállamok akkor megakadályozták. Tragédia – már a következő évtizedeket átélők számára – az volna, ha Amerika és vele a Nyugat végleg leáldozna, ám ez a hanyatlás távolról sem szükségszerű: a Nyugatnak, mint olyannak nincs vége, ám globális szupremáciájának igen – mondja Brzezinski.

Miért fakul Amerika globális vonzereje? Mert elvesztegette azt a hatalmas előnyt, amelyet 1989–1991-ben a kétpólusú világ megszűntével magáénak tudhatott, amely történelmi vonzerő a politikai idealizmus és a gazdasági materializmus kombinációján alapszik. 1991 után elbizakodottság lett úrrá rajta egy alapvetően elhibázott külpolitikával. George W. Bush törekvése, hogy az al-Kaida elleni hadműveletet egybemossa egy modern és demokratikus Afganisztán létrehozását célzó feladattal, elméletileg és gyakorlatilag is ellentmondás – írja a szerző, aki szerint tévedés az iraki háború is, amely Amerika-ellenessé tette a föld lakosságának negyedét kitevő

iszlám világot. Világossá vált az Egyesült Államok alapvető stratégiai magánya. Ugyanakkor a 2008–2009-es gazdasági válság szertefoszlatta az „amerikai álom” mítoszát is. Brzezinski kegyetlen.

Hat területet jelöl meg, ahol igen gyorsan változtatni kellene, hogy megállíthassák Amerika vonzerejének hanyatlását: 1. a növekvő államadósságot, amely növekvő sebezhetőséggel jár; 2. az elhibázott pénzügyi rendszert, a befektetési bankok és a kereskedőházak mértéktelenségét, a pénzsóvár Wall Street-i spekulánsokat; 3. a szélesedő jövedelemollót és a stagnáló társadalmi mobilitást mint ami az amerikai álom (a korlátlan lehetőségek hazája) alapja volt, s vele a gyenge közoktatási rendszert; 4. az egyre romló infrastruktúrát, amely már kevés a gazdasági hatékonysághoz és a növekedéshez; 5. az „átlagpolgár”, aki szinte semmit nem tud a világról, s aki szélsőségesen leegyszerűsített világképe miatt könnyen manipulálható, pedig az új globális egyensúly sokkal árnyaltabb

gondolkodást igényelne; 6. a patthelyzetben lévő, megosztó pártoskodástól szenvedő politikai rendszert.

Ha mindezen nem sikerül változtatni, úgy a hanyatlás elkerülhetetlen, de a Nyugat (Amerika és Európa) dominanciája után 2025-ben nem kínai erőfölény, hanem kaotikus világ köszöntene be, labilis globális nagyhatalmi erőegyensúllyal. Kína sikere rendszerszintű alternatívává válhat, ha az amerikai rendszer a többség szemében irreveláns modellé lesz, de csak lehetőségként, s nem robbanásszerű erőszakossággal. Egyrészt, mert Kína – 1978, Teng Hsziao-ping társadalmi-gazdasági modernizációjának megkezdése óta – a gondosan kiszámított türelemre építő konfuciánus hagyományt követi, amelynek alapja, hogy a rendszer ne omoljon össze drámai módon.

Ugyanakkor a hatalmas országot, amely az Egyesült Államokkal szemben földrajzilag is bekeríthető, belső feszültségek feszítik, amelyek kezelése okán sem érdekelt Amerika gyors gyengülésében. A hihetetlenül sikeres, s ezért vonzó államkapitalista modernizáció társadalmi alapjai ugyanis törékenyek. Mind jobban gyarapszik a vagyonos középosztály, de mellette ott van az ezt a vagyonosodást türelmetlen éhséggel szemlélő ipari munkásság és szegény parasztság, az elmaradott vidék, amelynek lakosságát nem nyugtatja meg sokáig az, ami a világot leszedálja: hogy ideológiai dogmák helyett konfuciánus harmóniát hirdet a hatalom, amely már nem azonosul az osztályharccal, sem a világforradalommal.

A káosz helyett 2025 után kialakulhat egy új globális egyensúly a megújuló, kibővült Nyugat és az új architektúrájú Kelet (Eurázsia) között. Brzezinski szerint az új Nyugatot Amerika, Európa, Oroszország és Törökország alkothatja majd. Aminek több akadálya

lehet. Legfőképp az Európai Unió gyengesége. A közösségnek megvan ugyan a közös pénze, de hiányzik a közös pénzpolitika, egy valódi döntéshozatali jogkörrel rendelkező központi autoritás, a valóságos politikai unió, amelynek létrehozására még csak elképzelések vannak. Ugyanakkor a kollektív gyengeség oka az is, hogy a gazdasági-pénzügyi válság következtében a közösségben megingott a jóléti állam, hogy fenntarthatatlannak bizonyult a paternalizmus eddigi mértéke, amely a születéstől a halálig tart. Reális veszély lett egy felaprózódó, széteső Európa.

Nagy kérdés Törökország és Oroszország is. Főként, ha Ankara csatlakozási kérelmét sokáig húzza az unió, és a törökök sértődöttségükben valamiféle visszautat vélnek találni a világi államból az iszlám felé, pedig élő példája lehetnének, hogy a nyugati világi állam és az iszlám békésen megférhet egymással. Oroszország

pedig egyelőre nem tudja eldönteni, jövője Európával vagy Eurázsiával közös-e, de ott is mind erősebb a nyomás a csatlakozásra Európához. Az önmagát megújító Amerika az új életre kelt Nyugat támogatója és garantálója, egyben egy felemelkedő új Kelet egyensúlyteremtője és megbékítője kell hogy legyen, olyan Amerika, amely távol tartja magát a katonai szerepvállalástól – írja Brzezinski, aki szerint a világ átalakulásának lehet békés változata, hiszen annak záloga a korábban még soha nem tapasztalt kiterjedt, általános és kölcsönös gazdasági függőség, amely az országokat egymáshoz fonja.

És amelyeket egyben kell hogy tartsanak a „globális stratégiai közös terek” gondjai, amelyek globális kihívásként globális válaszra várnak. A vízkészlet, az Észak-sark, az éghajlatváltozás, a tengerek, a levegő, a világűr – űrszemét, űrfegyverek –, a kibertér világméretű kérdései. Itt derül ki, hogy a szerző azért – nem véletlenül az, aki –

optimizmusában kellőképpen óvatos és elfogult: olyan fokozatosan megteremtett globális megegyezést sürget, amely „még addig biztosítaná a felelősségek méltányos és békés elosztását, ameddig az amerikai hatalom érintetlen”. Brzezinski víziójának legnagyobb érdeme és legnagyobb fogyatékossága, hogy egy technokrata geopolitikus rideg számításokon alapuló, kimért, „ha-akkor-úgy” okokozati látomása. Sakk-bábországokat tologat a sakktáblán. (Nem véletlenül lehetett előző könyvének a címe A nagy sakktábla – Budapest, Európa Kiadó, 1999.)

Időnként fel-felbukkan, de alapvetően hiányzik belőle maga az élő ember, az élő társadalmak megfoghatatlan „lelke”, amely a legnagyobb bizonytalansági tényező, s amely a legnagyobb meglepetéseket okozta mindig is a történelemben. Pedig a könyv 25. oldalán ott van egy fénykép, amelyen a világűrből látjuk a kiterített éjszakai földabroszt (nyilvánvalóan manipulálva a napszakokat). Sokatmondó

kép, hogyan úszik fényárban az Egyesült Államok keleti fele és nyugati partvidéke, Európa, Japán, Dél-Amerika parti szegélyének néhány szakasza, Kína, Ausztrália keleti szegélye. A fél fényes India.

Tagadva minden hideg méricskélést és politikai berendezkedést, életmódjával talán ez ma az igazi Nyugat a maga 1milliárd 300millió lakosának életmódjával – szemben a sötétségbe boruló Afrikával, Belső-Mongóliával, Szibériával… A föld lakosságának döntő többségével, a több mint ötmilliárddal, amely egyelőre nélkülözi a Nyugat vágyott technikai vívmányait és kényelmes életmódját. Mi lesz akkor, ha ez a többség egyszerre csak – mint Brzezinski mondja – a globális politikai ébredésben, a rendszerszintű globális rivalizálás közepette másodlagosnak gondolja a demokrácia vagy autokrácia kérdését, és hirtelen csak élni akar – úgy, mint a mostani kisebbség. Amely életmód esetleg nemcsak a professzor hideg számításait húzza át, de új megvilágításba helyezheti a globális stratégiai terek hirtelen elviselhetetlen súlyú gondjait is.

Zbigniew Brzezinski: Stratégiai vízió – Amerika és a globális hatalom válsága. Kiadó: Antall József Tudásközpont, 2013

Forrás: nol.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Geopolitika Tagged: Amerikai Egyesült Államok, EU, Európai Egyesült Államok, Hegemónia, hidegháború, válság


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »