Egy könyv, amelytől még beleírások tömkelege ellenére is rettegnek a zsidók

A második világháború vége óta először, tudósok kritikai jegyzeteivel ellátva januárban német kiadásban ismét megjelenik a Mein Kampf, Adolf Hitler politikai kiáltványa. A müncheni Kortárs Történelmi Intézet (IfZ) négyezer példányban nyomtatja ki a 3500 elkötelezett zsidó jegyzetével ellátott kötetet – ismertette szerdán a BBC News. EZ ÍGY MÁR NEM KÖNYV, HANEM ÁTLÁTSZÓ ERŐLKÖDÉS A BENNE FOGLALTAK HITELTELENÍTÉSÉRE.

Magyar Menedék - Ubuntu

Az intézet igazgatója, Andreas Wirsching elmondta: a szakértők kommentárjaival kibővített kiadás „eloszlatja a könyvet övező mítoszt”. A könyv kiadását ugyanakkor zsidó csoportok bírálták, szerintük nem lenne szabad újra publikálni náci munkákat.

Hírdetés

A Mein Kampf először 1925-ben jelent meg, nyolc évvel Hitler hatalomra jutása előtt. A náci Németország elbukása után a szövetségesek a könyv kéziratát átadták Bajorországnak.

A német hatóságok eddig nem engedélyezték a könyv újranyomását. A német törvények értelmében azonban 70 év után lejárnak a szerzői jogok, így januártól a kiadók szabadon felhasználhatják az eredeti szöveget.

A német illetékesek azonban bejelentették, hogy korlátozni fogják a kiadás lehetőségét, mert attól tartanak, hogy a könyv újranyomása feltüzelheti a neonáci érzelmeket.

Egy ember művével szemben tudósok tucatjai, és FÉLNEK????


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »