Egy összesítés szerint ennyi embert ölt meg az Iszlám Állam a "kalifátus" kikiáltása óta

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet 3707 embert ölt meg a "kalifátus" tavaly nyári kikiáltása óta Szíriában – közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A londoni székhelyű emigráns szervezet összesítése szerint a halálos áldozatok több mint fele – 2001 személy – civil volt, közülük 77 kiskorú és 106 nő. A dzsihadisták különböző módszerekkel követték el a gyilkosságokat, így áldozataikat fejbe lőtték, lefejezték, megkövezték vagy egy épület tetejéről lelökték.

Az Iszlám Állam harcosai 255 rabot is megöltek, akik más rivális iszlám csoportokhoz, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi ágának számító an-Nuszra Fronthoz és a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciához tartoztak.

Ezenkívül a szíriai hadsereg és a Bassár el-Aszad elnökhöz hű más harci csoportok 1024 tagját ölték meg a dzsihadisták.

Az Iszlám Állam a saját soraiból 420 embert gyilkolt meg külföldi országoknak történő kémkedés, az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalícióval való együttműködés és a kalifátus területéről való szökési kísérlet vádjával.

Az Iszlám Állam öldökléseiről júniusban közzétett OSDH-mérleg még 3027 halálos áldozatról szólt.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »