Egy városnyi rendőr védi az országot

Egy városnyi rendőr védi az országot

Egy városnyi rendőr védi az országot 2017. december 15., péntek – 15:44 Demecs Péter2017. 12. 15., p – 15:44 Közélet Friss ikon Off Törzs

A szlovák hatóságok így sem panaszkodhatnak, hiszen azon európai országok közé tartozunk, ahol százezer főre leszámítva a legtöbb rendőr teljesít szolgálatot, még akkor is, ha ezek a statisztikák a tárca szerint félrevezetők.

Ha valamilyen oknál fogva egyik napról a másikra felmondana az összes szolgálatot teljesítő rendőr Szlovákiában, elvileg Dunaszerdahely lakosságával, a több mint 22 ezer fővel pótolni lehetne ezt a hiányt. A teljes, 24 ezres állomány betöltéséhez viszont még ez sem lenne elég.

Nem bővítik a létszámot

A kormány még 2015-ben elfogadott egy tervet, mely szerint fokozatosan 2500 fővel növelték volna a rendőrség állományát, ezzel a szolgálatot teljesítő rendőrök száma elérte volna a 25,5 ezret. A fokozatos bővítés során a létszám idén túllépte 24 ezret, s a bővítés ezzel minden bizonnyal leállt.

Mint ahogy arról a héten tájékoztattunk, a belügyminisztérium tavaly 1120-szal bővítette a rendőri állások számát, ám a posztoknak csupán a töredékét sikerült betölteni. Tavaly év végén az országban 24 167 rendőrnek kellett volna állományban lennie, ám ezt csak 92 százalékra sikerült teljesíteni, és a helyzet azóta sem változott.

„Az állományt már tovább nem fogjuk bővíteni, a prioritás jelenleg az, hogy betöltsük azokat a helyeket, amelyek jelenleg még üresek. Az eddigi állománybővítés célja az volt, hogy növeljük a szolgálatot teljesítő rendőrök számát, s bár nem foglalt minden hely a rendőrségnél, már így is sokkal több járőr van az utcákon”

Hírdetés

– magyarázta érdeklődésünkre a belügyminisztérium sajtóosztálya azzal, hogy az újonnan alkalmazott rendőrök többségét gyakorlatilag azonnal szolgálatba küldik, vagy a közlekedésrendészethez vagy a járőröző rendőrök sorait bővítik.

Rendőrnagyhatalom?

A rendőrség állományának bővítését a belügyminisztérium korábban azzal indokolta, hogy a fokozott terrorveszély miatt szükséges emelni a járőröző rendőrök számát és csökkenteni kell a bűnözési statisztikákat. Jelenleg az országban 100 ezer lakosra az országban körülbelül 445 rendőr jut. Az összehasonlítás kedvéért a szomszédos Csehországban 370 rendőr jut százezer lakosra, Magyarországon 340, s Finnországban, amelynek körülbelül ugyanannyi lakosa van, mint Szlovákiának, csupán 150.

A belügy szerint viszont ezeket a számokat nem lehet összehasonlítani, ugyanis más európai országokban eltérő struktúra szerint van felépítve a rendőrség. „Szlovákiában minden egységét egyként kezelünk; a közlekedésrendészetet, a bűnügyi osztályt, a vasúti rendőrséget. Más országokban viszont a struktúra eltérően van felállítva, önálló csoportot képeznek a bűnügyi részlegek, a közlekedésrendészetek vagy a járőröző rendőrök” – fűzte hozzá a tárca.

Bevezető Pozsony |

Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem bővítik a rendőrség állományát, a jelenleg rendelkezésre álló helyeket sem tudja a belügyminisztérium betölteni.

Címkék rendőrség Település / hely Pozsony (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) {return;} js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = „//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1”; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, „script”, „facebook-jssdk”)); Rovatoldalon kiemelt Nem kiemelt


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »