Egyiptomba várják Kövér Lászlót

Egyiptomba várják Kövér Lászlót

Hivatalos látogatásra Egyiptomba utazik kedden az Országgyűlés elnöke – közölte a parlament sajtófőnöke az MTI-vel.

Kövér László Kairóban megbeszélést folytat vendéglátójával Ali Abdel-Állal, az Egyiptomi Arab Köztársaság parlamentjének elnökével és Seríf Iszmáíl miniszterelnökkel, találkozik az Egyiptomi-Magyar Baráti Tagozat tagjaival és fogadja őt Abdel-Fattáh esz-Szíszi köztársasági elnök – tájékoztatott Szilágyi Zoltán.

Kövér Lászlót audiencián fogadja II. Tavadrosz kopt pápa is – a találkozás összefügghet azzal, hogy az utóbbi időben megnövekedett az egyiptomi kopt keresztények elleni erőszakos támadások, merényletek száma, annyira, hogy a dzsihadisták támadásai miatt három templomukat is be kellett zárni a déli Minja tartományban. Egy kopt papot hentesbárddal öltek meg, egy másikat megsebesítettek a merénylők – a sérült pap gyógykezelését a magyar kormány vállalta. 

Másrészt, Orbán Viktor törekszik erősebb gazdasági kapcsolatok kialakítására az észak-afrikai országgal, júliusban még arról is beszélt, hogy Egyiptom politikai értelemben a szomszédunk – ez is szempont lehet a házelnöki vizit során.

Kövért a delegáció tagjaként elkíséri Staudt Gábor (Jobbik) országgyűlési képviselő, az Interparlamentáris Unió (IPU) Magyar-Egyiptomi Baráti Csoportjának elnöke és Horváth István (Fidesz) országgyűlési képviselő, az IPU Magyar-Egyiptomi Baráti Csoport tagja.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »