Egymillió megszálló betessékelése után rájöttek a németek, hogy nem ártana legalább néhány szót váltani a "menedékkérőkkel"

Németország már péntektől szigorúbban ellenőrzi azokat, akik azt állítják, hogy a szíriai konfliktus miatt kérnek menekültstátust – közölte a szövetségi belügyminisztérium csütörtökön a Reuters brit hírügynökséggel.

A magukat szíriai menekülteknek mondók tavaly év vége óta egyszerűsített eljárással kaphattak menedékjogot Németországban, nem kellett személyes elbeszélgetésen részt venniük, ám január 1-jétől rájuk is a hagyományos menekültügyi eljárás szabályai vonatkoznak majd.

"Ez a szabályozás január 1-jétől mindenkire érvényes, függetlenül attól, hogy a kérelmezők melyik országból származnak" – tudatta a berlini belügyminisztérium szóvivője.

Angela Merkel kancellár következetesen ellenzi, hogy Németország gátat szabjon a bevándorlók befogadásának, arra hivatkozva, hogy az országnak kötelessége menedéket biztosítani azok számára, akik háborúk és konfliktusok elől menekülnek. Az egyszerűsített menekültügyi eljárás bírálói viszont úgy vélik, hogy az Iszlám Állam a könnyítéseket kihasználva dzsihadistákat juttathat be Európába. Merkel álláspontjával szemben a kancellár hazájában és külföldön is nőtt az ellenállás, miután kiderült, hogy a november 13-i párizsi merényletek elkövetői közül legalább ketten hamis szíriai útlevéllel rendelkeztek.

Németországba idén valamivel több mint egymillió menedékkérő érkezett, jóval több, mint bármely más európai országba.

A héten Franciaország is azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy az uniós hatóságok által is ellenőrzött belépési pontokon, Olaszországban és Görögországban jobban szűrjék ki a hamis szír útleveleket. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy az Iszlám Állam az általa elfoglalt szíriai területek közigazgatási hivatalaiból rengeteg biankó útlevélhez jutott hozzá, melyeket nagyon nehéz kiszűrni, ha kiállítják valaki nevére.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »