Egyre nagyobbak a németországi és a szlovákiai bérek közti különbségek

Egyre nagyobbak a németországi és a szlovákiai bérek közti különbségek

POZSONY. A gazdaságilag legerősebb európai országban a szakszervezetek a munkaidő rövidítéséért cserébe lemondtak a gyorsabb ütemű béremelésről. A németországi munkafeltételek a bérek és a munkaidő tekintetében még így is sokkal jobbak a szlovákiainál.

Például az iglói (Spišská Nová Ves) Embracoban, Kelet-Szlovákia egyik legnagyobb gyárában szolid ütemben – idén átlagosan 11, jövőre pedig 6 százalékkal nőnek a bérek.

„Ezt a viszonyainkhoz képest gyors ütemű béremelést a sztárjkkészültség kihirdetése után sikerült elérnünk“ – mondta az ottani szakszervezeti vezető, Juraj Hojnoš. Hozzátette: nagy elszántságra van szükség azok részéről, akik bár féltik a munkahelyüket, mégis hajlandók sztrájkolni. A szakszervezetek szerint 2017-ben az  Embraco dolgozói 964 eurós bruttó átlagbért kaptak. A 11 százalékos emelés folytán 106 euróval 1 070 euróra nőhet a bérük – írja a Pravda napilap internetes portálja.

Amikor az alkalmazott is meghatározhatja a munkaidőt

Németországban két héttel ezelőtt egy sztrájkhullámot kellett átvészelniük a vállalatoknak. Az IG Metal német szakszervezet több mint fél millió tagja maradt odahaza, s a munkahelyükre azután sem tértek vissza, hogy a munkáltatójuk több mint 6 százalékos béremelést ígért nekik. A németországi átlagbér 2016-ban bruttó 3 703 euró volt, amely mellett a helyi munkások inkább munkaidejük rövidítését, nem pedig bérük emelését kérték. Végül a bérek 4,3 százalékkal nőttek. A 4 ezer eurós havi bérek esetében az említett béremelés a nominális bért havi 170 euróval emeli meg. Az ottani bérek tehát a kisebb mértékű százalékos valorizáció esetén is egyre inkább eltávolodnak a szlovákiai bérektől.

Az ipari termelés úgy működik, hogy a több megrendelés időszakában az emberek több időt töltenek a munkahelyükön, és csak a kereslet csökkenése idején kapnak több szabadnapot. A nagyvállalatok még a dolgozók nyári és téli szabadságának az idejét is megszabják. A német munkáltatók csak egy 24 órás figyelmeztető sztrájk után kapituláltak.

„A következő év elejétől a munkaidő rugalmasságáról már nem csak a munkáltatók dönthetnek, hanem az alkalmazottak is“ – szögezte le az IG Metall szakszervezet nevében egyezkedő Jörg Köhlinger. 2019-ben 900 ezer német dolgozónak lesz joga a 28 órás heti munkaidőre, s ők a rövidebb munkaidőt legfeljebb 6-12 hónapon át élvezhetik. Azt követően a cégük köteles lesz számukra ugyanakkora  bért kifizetni, mint amekkorát a rövidebb munkaidő megkezdése előtt kaptak.

Hírdetés

A gépiparban 5 százalékos béremelés várható

A szlovákiai szakszervezetek is fontolóra vették, hogy inkább a munkaidő rövidítését kérjék a gyorsabb ütemű béremelés helyett. Ez lehetővé tenné, hogy a dolgozók több időt tölthessenek a családjukkal, s eközben a cégeket arra kényszerítik, hogy több személyt alkalmazzanak. Mivel azonban a hazai alkalmazottak jobban ragaszkodnak a béremeléshez, mint a munkaidő csökkentéséhez, ezért ez a szándék meghiúsult.

A legnagyobb szakszervezetenek számító OZ KOVO a gépiparban dolgozók számára 5,22 százalékos béremelést harcolt ki.

A magyarok előbb elhárították a csődöt, aztán csökkentették az adókat

Egyes elemzők szerint többféleképpen is lehetővé válhatna a szlovákiai  bérek gyorsabb ütemű emelése.

Jelenleg Szlovákia a sikeres autógyártásból profitál: évente több mint 1 millió személygépkocsit gyárt. A nagyobb autógyárak már ma is a szlovákiai viszonyokhoz képest átlagon felüli béreket kínálnak, például a Volskwagen Slovakia havi bruttó 1 804 eurós átlagbért ad, ami azonban így is a német munkások bérének csak az egyharmada.

Szlovákia béremelés terén ez idő tájt elmarad a szomszédos országoktól. A tavalyi év első felében a szlovákiai bérek átlagos növekedése mindössze 4,1 százalékos volt,  Lengyelországban 4,6, Csehországban 6,5, Magyarországon pedig 12,5 százalékot ért el. Éppen a déli szomnszédaink a gazdaságot veszélyeztető bankcsőd megakadályozása után igyekeznek utolérni a környező országokat, s ott csak 9 százalékos társasági adót kell fizetni. Összehasonlításképpen Szlovákiában a cégek 21 százalékos társasági adót fizetnek.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »