Egyre olcsóbb épületet üzemeltetni

Elképesztő mértékben fejlődtek az épületek mind az integráció, mind a hálózatba rendeződés terén. A Gartner piackutató szerint az intelligens kereskedelmi épületek 2017-ben a dolgok internete, vagyis az IoT-technológia legnagyobb felhasználóivá válnak. A cég számításai alapján az IoT-érzékelők száma a 2015-ös 377 millióról 2018-ra jóval meghaladja az egymilliárdot. Az előrejelzése értelmében az épületekben jelen lévő IoT-technológia piaca a 2014-es 46 milliárd dollárról 2020-ra 155 milliárdra nő.

Forrás: AFP

Míg 2014-ben az épületfelügyeleti rendszerek összekapcsoltsága csupán 16 százalék volt, ez az arány 2025-re vélhetően már 50 százaléknál is nagyobb lesz. Eszerint az IoT és a hálózatba kapcsolt épületek bevezetése egyértelműen előremutató üzleti döntés. A prognózisok alapján az IoT az épületek piacán évi 25 százalékkal fog emelkedni a következő három évben, az addigra 85 milliárd dolláros iparág pedig már 25 milliárd hálózatba kapcsolt eszközt foglal majd magába.

Az épületek modernizációjával a cégek nagyobb hatást gyakorolhatnak az energiafogyasztásra és a bérlők számára nyújtott szolgáltatások minőségére. A jövő integrált munkahelyeit egyre többen valósíthatják meg, ugyanis a szervezetek mindinkább figyelembe veszik a hálózatok értékét pénzügyeik tervezésekor, és ez meghatározó versenyelőnynek számít. A döntéshozók 70 százaléka látja az IoT üzleti előnyeit, a vállalatok 63 százaléka pedig szeretné kihasználni a technológia lehetőségeit.

Forrás: VG

A Schneider Electric közleménye szerint a következő nagy kihívás a létesítményvezetők és az épülettulajdonosok számára az újonnan hálózathoz csatlakoztatott épületek adatainak értelmezése, elemzése és használata. Az összekapcsolt menedzsmentrendszerek a jövő épületeinek gerincét képezik majd: az ezekből kinyert adatok megalapozzák a megfelelő döntéseket, és ezáltal megtérülést hoznak. Ahhoz azonban, hogy a piaci szereplők lépést tarthassanak az épületfelügyelettel, olyan megoldásra lesz szükség, amely képes a több rendszer összekapcsolásával járó összetett műveletekre, továbbá elég rugalmas és gyors a folyamatosan kapcsolódó eszközök skálázásához.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »