Elektromos teherautókat gyárthatnak Hegyeshalomnál

Naponta háromszáz elektromos meghajtású nyerges vontató és a hozzá tartozó pótkocsi készülne eTruck néven egy Hegyeshalom közelébe tervezett gyárban – olvasható a Világgazdaság keddi számában.

A gazdasági napilapnak nyilatkozó Benke Gábor projektmenedzser szerint a fejlesztések 2017 júniusában teljesen befejeződtek, a várt eredményeket is maximálisan túlszárnyalták: 1200 forintos áramköltséggel képes a kamion teljes rakomány mellett száz kilométer megtételére, amivel egyik korszerű dízelkamion sem vetekedhet. Hozzátette: a mai Euro6-os norma szerint működő járművek fogyasztása száz kilométerenként 30 liter gázolaj.

Benke Gábor szerint egyik ismert nagy gyártónak sincs gyártásérett modellje az eTruck Motor Zrt.-n kívül.

Hírdetés

A járműveket a König Investment Zrt. többségi tulajdonában, továbbá 2 százalékban kínai érdekeltségekben, valamint 5 százalékban magyar magánszemélyek kezében lévő eTruck Motor Zrt. gyártja majd.

A gyáregységek az ország egész területén elszórva, közel 10 milliárd euróból épülnének meg – ismerteti a Világgazdaság.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »