Elfogták éé Varsóba szállították Szaakasvili volt odesszai kormányzót

KIJEV. Kijevben őrizetbe vették, majd Ukrajnából Lengyelországba vitték hétfőn Miheil Szaakasvilit, az ukrán állampolgárságától megfosztott volt odesszai kormányzót, egykori georgiai elnököt – közölték az ukrán hatóságok. A lengyel határőrség közleményben adta hírül, hogy Szaakasvili hétfőn este megérkezett Lengyelországba.

"Ez a személy jogellenesen tartózkodott ukrán területen, és visszaszállították abba az országba, ahonnan az ukrán törvényt megsértve megérkezett" – jelentette be közleményben az ukrán határőrség.

A lengyel határőrség ugyancsak közleményben adta hírül, hogy Szaakasvili Ukrajnából Lengyelországba érkezett. "Figyelembe véve azt a tényt, hogy Miheil Szaakasvili az Európai Unió egyik tagországa állampolgárának a férje, az ukrán fél kérvényét (a befogadásról) pozitívan bírálták el" – írták. A közlemény szerint az ukrán állami migrációs szolgálat fordult a volt grúz elnök visszafogadására vonatkozó kéréssel a lengyel határőrség parancsnokságához.

Szaakasvili holland felesége és két fia Hollandiában tartózkodik. A holland külügyminisztérium még decemberben közölte, hogy kész befogadni az egykori georgiai elnököt, ha úgy dönt, hogy elhagyja Ukrajnát.

Szaakasvili telefonon jelentkezett Varsóból – közölte a volt georgiai elnök bizalmasa, David Szakvarelidze Kijevben.

Először a 49 éves politikus Facebook-oldalán jelent meg a hír, hogy "ismeretlen álarcosok" Kijevben elfogták, és a Boriszpil repülőtérre hurcolták Szaakasvilit. A hírről ukrán hírügynökségek is beszámoltak, és videofelvételt is közzétettek a történtekről.

Hírdetés

Szaakasvilit az általa alapított Új Erők Mozgalma párt kijevi irodája melletti étteremben fogták el. Az álarcosok – az ukrán határőrség tagjai – három fehér, Volkswagen típusú kisbusszal érkeztek a helyszínre. Az UNIAN hírügynökség szerint fegyverek is voltak náluk.

Szaakasvili kilenc éven át, 2013-ig volt Georgia elnöke, majd a Viktor Janukovics oroszbarát elnököt megbuktató 2014. évi népfelkelés után Ukrajnában telepedett le, felvette az ukrán állampolgárságot, és 2015-2016-ban – Petro Porosenko szövetségeseként – Odessza megye kormányzója volt, amíg össze nem különbözött az ukrán elnökkel, akit széles körű korrupcióval vádolt meg. Porosenko júliusban fosztotta meg ukrán állampolgárságától, amelyet 2015-ben adományozott neki.

Korábban georgiai állampolgárságától is megfosztották, így jelenleg hontalan. Egy georgiai bíróság a minap háromévi börtönre ítélte a volt államfőt hivatali hatalommal való visszaélés vádjával. Ukrajnában azzal vádolják, hogy egy, az ukrán államfő elleni puccsot megkísérlő bűnszervezetet támogat.

Tavaly szeptember 10-én Szaakasvili több száz híve támogatásával erővel tört át a határőrökön a lengyel-ukrán határon.

A bíróság február 5-én utasította el a menedékjog elutasítására vonatkozó döntés elleni fellebbezését.

2017 decemberében Kijevben őrizetbe vették, majd a tüntetések nyomán sikerült megszöknie az előzetes őrizetből.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »