Elhunyt Mács József író

Elhunyt Mács József író

Életének 87. évében elhunyt Mács József Madách Imre-díjas író, a Magyar Mûvészeti Akadémia rendes tagja. A szlovákiai magyar irodalom alapozó nemzedékének tagjaként az egyik legolvasottabb felvidéki író volt. Termékeny pályája során 20 regényt és novelláskötetet írt, több regényt fordított szlovák nyelvbõl.

Mács József 1931. április 18-án született Bátkában Mács József és Molnár Margit gyermekeként. Iskoláit szülõfalujában kezdte. Jeles tanulóként járta ki az elemi iskola négy osztályát. Következett az Egyesült Protestáns Gimnázium Rimaszombatban, Tompa Mihály szülõvárosában. A háború után Csehszlovákiában bezárták a magyar iskolákat. Mivel nem boldogult a szlovák nyelvvel, 1947. szeptember 13-án tiltott határátlépésre szánták el magukat az édesapjával.

Errõl az idõszakról a következõt mondta portálunknak: a legszívesebben a jóban a rossz, a rosszban a jó igazságára emlékezik. „Ez alatt azt értem, hogy a második világháború befejezése után újra elszakítottak bennünket szeretett anyaországunktól, s a rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnázium, ahol már három és fél gimnáziumi osztályt kijártam, egyik napról a másikra szlovák gimnázium lett. Ez kõmûvesmester apámat arra sarkallta, hogy szlovák meleghegyi barátjánál elhelyezzen szlovák szóra, s ennek az lett a következménye, hogy a gimnázium után újra elemi iskolás lettem Meleghegyen. Ahonnan hamarosan hazaszöktem szüleim ámulatára. A szomszéd falusi, balogtamási Sárospatakon tanuló diák segített rajtam. Rábeszélte édesapámat, hogy a határon éjszaka átszökve írasson be a sárospataki református tanítóképzõbe. Így lettem éjszaka átszökdösõ sárospataki diák három évig. Ez a három esztendõ  – jó értelemben – meghatározta az életemet.“

A sárospataki gyönyörû két év után a miskolci Lévay József Gimnázium pedagógiai tagozatán tanult, kitüntetéssel. Ezután a Pozsonyi Gimnázium következett, majd a pedagógiai egyetem magyar tagozatán magyar-történelem-társadalomtudomány szakon szerzett oklevelet. Egyetemistaként, de már nõs emberként került az Új Szóba. Érettségire készülõ diákként szeretett bele Máté Juliannába, akit egyetemistaként vett feleségül. Két leányuk született.

A riporterkedés és újságírás mellett elindult szépírói tevékenysége is. Elsõ mûve 1954-ben szlovák nyelven jelent meg, szatíráinak szlovák nyelvû fordítása Výber z maïarskej satíry címmel, 1955-ben, mint az író elsõ kötete a Vég nélküli gyûlés Falusi szatírák és történetek alcímmel, majd riportkötete a Pipafüstben.

Az 1956-os forradalom melletti bátor kiállása miatt eltávolították az Új Szóból. Ezt követõen, nem minden viszontagság nélkül, három évig az Új Ifjúságban jelentek meg cikkei, riportjai. Itt is megvívta a maga harcát. Szõke Józseffel együtt a Szlovák Írószövetség vezetõségi tagjaként hevesen tiltakoztak a magyar helynevek szlovák írása ellen. Elérték, hogy nem kellett az Új Szó példáját követniük, úgy írhatták a helyneveket, ahogy szívük diktálta. Saját bevallása és kritikusai szerint is szerkesztõi és újságírói munkássága a Hétben teljesedett ki, ahol 30 évig dolgozott, s három évig fõszerkesztõ-helyettes is volt, és szerkesztette a Fórum címû rovatot. Mint nyilatkozta: „Utólag úgy tudom megfogalmazni a Fórumban folyamatosan jelenlevõ, a prágai tavaszt megelõzõ pezsgést, hogy mertünk magyarok lenni, mertünk jogos magyar követeléseinket határozottan megfogalmazni.” A Megbillen az ég címû elbeszéléskötete 1964-ben jelent meg.

1969 márciusában titkos szavazással került a Csemadok elnökségébe, elismerve ezzel a Hétben kifejtett tevékenységét, s az Adósságtörlesztés címû regény bátor megfogalmazását a határ mentén élõ emberek sorsáról. Az 1970-es évek ún. konszolidációja megszüntette a Fórumot. Az író 1968-as aktív fellépésének meglett a következménye. Kizárták a pártból, az állástalanság réme fenyegette. A családját ért atrocitások sem tudták azonban kivenni a kezébõl a tollat. Az 1970-es évek elején elkészült a Magasság és mélység címû regénye, de a párt rácsapott, mondván, az író a történetben a párt humánuma fölé helyezte az egyház humánumát. Termékeny évek következtek. 1978-ban a Madách kiadhatta az újabb regényt Kétszer harangoztak címmel. Majd 1980-ban a Szélfúvásban, 1982-ben A vesztes és 1987-ben a Temetõkapu jelent meg.

Az 1989-es rendszerváltás után hét év önkéntes számûzetés következett. Mivel elege lett a rehabilitációs bizottságok önkényeskedésébõl, 1991-ben nyugdíjaztatása évében Pozsonyból Páskaházára, felesége szülõfalujába költöztek. Ez azért is volt jó a lelkének, mert karnyújtásnyira került Bátkához (Égigérõ palatábla, regény, 1993). A gömöri hét év termékenyítõleg hatott az íróra, élményekkel gazdagodott, anyagot gyûjtött, hogy aztán Pozsonyban évente megírja a tetralógia (Öröködbe, Uram…) egyes részeit. Minden író-olvasó találkozón hangsúlyozta, hogy a regényfolyamot ketten írták kõmûves apjával. A 2005-ben megjelent Trianon harangjai címû mûve, 2011-ben a Bolondok hajóján, 2014-ben pedig Az elcsatolt vagon címû regénye, amely elnyerte a Magyar Mûvészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának nívódíját, és 2015-ben Az év legjobb könyve lett.

Kitüntetései: a Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettje, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje. Hódmezõvásárhely tiszteletbeli polgára és Bátka község díszpolgára.

Mács József mindig közösségben, a magyar közösség jövõjében gondolkodott, soha nem volt megalkuvó az igazság keresésében. Korábban vehemensebben, késõbb csendes mosollyal és nyugalommal szemlélte és segítette a formálódó szlovákiai magyar politikumot. Egyik utolsó interjújában azt mondta, vezetõinknek  nagyobb figyelmet kellene szentelniük a közösség vészes fogyásának. „Ha az erõm engedné, nagy-nagy felelõsséggel elõre hoznám megmaradásunk egyetlen lehetõségét, a területi autonómiáért folytatott elszánt küzdelmet, egészen a célunk eléréséig. Nekem ugyanis mélységes meggyõzõdésem, hogy tájainkon csak így tudjuk megõrizni, illetve megtartani magyar népünket“ – mondta 2016 karácsonyán portálunknak.

Mács József kedves, szerethetõ ember volt, akivel jó volt beszélgetni, mert következetesen figyelte a társadalmi változásokat, látta az összefüggéseket. Amíg ereje engedte rendszeresen látogatta a pozsonyi magyar rendezvényeket.

Végakarata szerint szülõfalujában, Bátkán helyezik örök nyugalomra. Temetésérõl a család késõbb ad értesítést.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »