Elítélték a kisbabáját halálra rázó recski cigányt – aki időközben csodálatosan kifehéredett

Elítélték a kisbabáját halálra rázó recski cigányt – aki időközben csodálatosan kifehéredett

Hét év börtönre ítélte az Egri Törvényszék hétfőn, első fokon a bántalmazás miatt meghalt recski csecsemő apját.

A vádlottat – két gyermeke sérelmére elkövetett – halált okozó testi sértés bűntettében, illetve életveszélyt okozó testi sértés vétségében találták bűnösnek. Mindkét gyermek koponyatörést szenvedett, a lány maradandóan károsodott, a fiú meghalt.

A férfi korábban beismerő vallomást tett, de ezt később visszavonta, és a volt élettársát, a gyermekek anyját tette felelőssé a történtekért. A bíróság azonban kimondta, hogy a vádlott a felelős azért, ami 2015-ben az akkor hat hónapos lányával, majd egy évvel később, 2016. június 1-jén a két és fél hónapos fiával történt.

A vád szerint a férfi 2015. június 12-én az élettársával és kislányukkal otthon volt. Este a nő átment a szülei lakrészébe, ezután a csecsemő sírni kezdett. A vádlott meg akarta nyugtatni, felemelte, de gondatlansága miatt a kislány feje valaminek nekiütődött. A sérülés életveszélyes volt, s maradandó károsodással gyógyult.

Egy évvel később, 2016. június elsején a vádlott, élettársa és időközben megszületett kisfiuk egy ágyban, egymás mellett aludtak. Éjjel a gyermek felsírt, erre csak a vádlott ébredt fel. Próbálta a gyermeket nyugtatni, de a csecsemő folyamatos sírásától elvesztette a türelmét, és indulatosan, nagy erővel megrázta a kisfiát, akinek a feje ennek következtében a szoba egyik berendezési tárgyához ütődött. Ezután a férfi elaltatta a gyermeket, és ő is lefeküdt aludni. Hajnalban a kisfiú rosszul lett, ezért a szülei az orvosi ügyeletre vitték, ahol azonban már csak a halált tudták megállapítani.

Az Egri Törvényszék hét év börtönre ítélte a férfit, aki feltételesen a legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhat.

Hírdetés

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett – közölte az MTI.

A fenti fénykép az előzetesbe vágás során készült, alább látható a szinte napra pontosan két éves videó is erről, ugyanazt a ruházatot viseli (ebből a rendőrségi hírből származik):

A csodálatos kifehéredés pedig a HírTV mai összeállításában érhető tetten, mintha nem is ugyanarról a személyről lenne szó:

Korábban írtuk:

Azt hazudták a recski szülők, hogy két hónapos gyerekük kiesett a babakocsiból, de valójában az ő lelkükön szárad halála

Vasárnap előzetesbe kerülhet a két hónapos gyerekét agyonverő recski retek


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »