Elkapták az Uber-sofőr támadóit

Elkapták az Uber-sofőr támadóit

Elfogták azt a négy férfit, aki péntek éjjel megtámadott egy autóst a fővárosban – adta hírül hétfőn honlapján a rendőrség. Korábbi sajtóhírek szerint az áldozat az Uber egyik sofőrje volt.

A tájékoztatás szerint a kevéssel péntek éjfél előtt, a tizennyolcadik kerületi Balassi Bálint utcában történt eset miatt egy 28 és egy 35 éves budapesti, valamint egy 19 éves ráckevei férfi ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt jár el a rendőrség, egy 33 éves fővárosi társuk esetében pedig a súlyos testi sértés alapos gyanúját is megállapították.

Az esetről annyit közöltek, hogy a négy férfi szóváltásba keveredett egy parkoló autóban várakozó sofőrrel, majd bántalmazták őt. A rendőrséget a szemtanúk értesítették, de kiérkezésükre a négy férfi elmenekült. Korábbi sajtóhírek szerint ebben az időben és ebben az utcában verték meg az Uber közösségi szolgáltató egyik sofőrjét.

Az ügyben eljáró kerületi rendőrkapitányság kezdeményezte mind a négy férfi előzetes letartóztatásba helyezését – jelezték.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »