Elkésett Erdogan, de mit lépnek a törökök?

Elkésett Erdogan, de mit lépnek a törökök?

A török líra elleni összehangolt támadásról beszélt egy választási gyűlésen Recep Tayyip Erdogan, mindössze 4 héttel a törökországi előrehozott elnök- és parlamenti választás előtt. Tény, hogy a török pénznem a dollárral szemben 24, az euróval szemben pedig 20 százalékkal gyengült az év eleje óta, de az államfő szerint ezt semmilyen makrogazdasági ok nem magyarázza. Erdogan sokkal inkább bel- és külföldi pénzügyi körök akciójára gyanakszik.

Nagyjából egy hete indult a török líra nagy eladási hulláma, azután, hogy az elnök jelezte: a választások után az államfő erősebb ellenőrzést gyakorol majd a monetáris politika felett. A piac pedig azt a következtetést vonta le ebből, hogy a jegybank monetáris tanácsa nem képes megbirkózni a kétszámjegyű inflációval, így aztán úrrá lett az aggodalom.

Erdogan elnök most közvetlenül a híveihez fordult segítségért: azt kérte tőlük, hogy ha van dollárjuk vagy eurójuk, azt váltsák át török lírára.

Magas a magánszektor külföldi eladósodása

Az M1 Szemtől szembe című műsorának Tarik Demirkan, a Türkinfo főszerkesztője és Hóvári János egyetemi tanár, volt ankarai nagykövet volt a vendége.

Tarik Demirkan elmondta: Erdogan elnök kommunikációja, valamint a gazdasági folyamat összefügg egymással. Törökország belgazdaságában a makroadatok jónak tűnnek, azonban a magánszektor külföldi eladósodása nagyon magas, 85 százalék körüli, ami tarthatatlan.

Ezek a tényezők együtt játszottak, erre jött Erdogan nyilatkozata, ami elemzők szerint egy elkésett reagálás volt, a piacok pedig elbizonytalanodtak – vélekedett.

Hírdetés

Érdekünk, hogy Törökország kikerüljön a válságból

Hóvári János elmondta, hogy szerdán a jegybank emelte a kamatot, amelynek az lett a következménye, hogy egyelőre megállt a lírának az esése. Amikor márciusban megtörtént a jegybanki alapkamat megemelése az Egyesült Államokban, elindult egy hullám, ami bennünket is érintett, azonban Magyarország ellenállt ennek – közölte.

Magyarországon nincsenek devizahitelek, így Magyarország, illetve a visegrádi országok sérülékenysége más, mint Törökországé – tette hozzá.

A török társadalom tele van devizahitelekkel

Törökországban jelenleg a legnagyobb probléma az, hogy a török társadalom tele van devizahitelekkel. Az elmúlt egy évben harminc százalékot esett a líra, ez a folyamat az utóbbi két hónapban felgyorsult, volt egy drámai, kétszámjegyű árfolyamzuhanás – mondta Hóvári János.

Törökországban a belső eladósodáson kívül nagy fordulaton kellene átesni a termelékenység és az innováció területén. Erdogan elnök megígérte, ha megválasztják, akkor ezt be fogja indítani – közölte a szakértő.

A közép-európaiaknak is az az érdeke, hogy a török gazdaság jól működjön, mivel a V4 térség és Törökország között olyan szoros gazdasági kapcsolat van, mint Németország és Törökország között – hangsúlyozta.

A török gazdaságpolitikának egy bizonyos módosítására lenne szükség az elkövetkező hónapokban, de az év második felében már mindenképp – tette hozzá.

Hirado.hu, M1 Szemtől szembe


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »