ELMEBETEGEK ORSZÁGA LETT – ezek az értékeik: tolerancia, a szabadság és a demokrácia

Németországban az Angela Merkel vezette jobboldali kormányzó CDU után a bajor testvérpárt, a CSU is kiáll amellett, hogy kötelezni kell a menekülteket a társadalmi beilleszkedésre. A CSU hétfőn nyilvánosságra került elképzelése szerint valamennyi menekülttel írásbeli megállapodást kell kötni arról, hogy kötelező a német nyelvi és integrációs kurzusok látogatása, valamint a német jog- és értékrend elfogadása. Az úgynevezett integrációs megállapodás megsértését az adófizetők pénzéből finanszírozott támogatások csökkentésével kell büntetni.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Az elképzelést az Integráció – együtt, és nem egymás mellett című dokumentum rögzíti, amelyet a CSU-s parlamenti (Bundestag) képviselők csoportjának hagyományos évnyitó tanácskozásán véglegesítenek majd – számolt be a Süddeutsche Zeitung című lap és a Bayerischer Rundfunk bajor közszolgálati rádió. A Vízkereszt napján (január 6.) kezdődő értekezlet napirendjére vett határozati javaslat szerint Németország a menekülteknek “új hazát kínál, és ellenszolgáltatásként elvárja az erős akaratot a beilleszkedésre”.

A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) ugyan egyetértenek abban, hogy a menekülteknek meg kell tanulniuk németül és be kell illeszkedniük, de a CSU javaslatát mégis élesen bírálták. Szerintük az írásos megállapodás az integrációról Horst Seehofer bajor miniszterelnök pártjának “értelmetlen rögtönzése”.

Ezt mutatja például az a körülmény, hogy egy német állampolgár szociális támogatását nem csökkentik csak azért, mert nem ért egyet a jogszabályokból kibontakozó értékrend valamely elemével, például a homoszexuálisok egyenjogúságával – érvelt az SPD vezető menekültügyi szakpolitikusa, Aydan Özoguz bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációért felelős államminiszter az RBB Inforadio berlin-brandenburgi regionális közszolgálati rádió beszámolója szerint.

A Bundestag ellenzéki oldaláról is érte bírálat a CSU felvetését. A Zöldek társ-frakcióvezetője, Katrin Göring-Eckardt szerint a CSU “populista” módon közelíti meg a témát. Németországban természetesen mindenkinek tiszteletben kell tartania az olyan értékeket, mint a tolerancia, a szabadság és a demokrácia, de a “fejeket és a szíveket” nemigen lehet megnyerni egy papír aláíratásával, “szankciókkal pedig még kevésbé” – nyilatkozott a politikus a Der Tagesspiegel című berlini lapnak.

A CDU részéről viszont üdvözölték a testvérpárt felvetését. Elsősorban Julia Klöckner alelnök, a párt Rajna-vidék-Pfalz tartományi szervezetének vezetője dicsérte a CSU elképzelését, megismételve az utóbbi hónapokban számos alkalommal kifejtett gondolatát, miszerint az állami támogatás csökkentésével kell sújtani a beilleszkedésre nem megfelelően törekvő menekülteket.

A CDU Julia Klöckner kezdeményezésére a december közepén tartott kongresszusán hasonló tartalmú határozatot hozott, mint amilyen határozat elfogadására a CSU készül. A dokumentumban kiemelték, hogy törvénybe kell foglalni a menekültek beilleszkedési kötelezettségét. A jogszabályban rögzíteni kell a menekültek és az őket befogadó állam jogait és kötelezettségeit, és szankciókkal kell sújtani mindazokat, akik megtagadják a beilleszkedést.

A CDU kongresszusi határozata szerint a menekülteknek meg kell tanulniuk németül és igazodniuk kell a társadalmi együttélés németországi szabályaihoz. Így tudomásul kell venniük, hogy a nők, a homoszexuálisok és a más vallásúak diszkriminálása vallási előírásokra hivatkozva elfogadhatatlan. “Ezért nemcsak elmagyarázzuk alkotmányos rendünket és értékrendünket, hanem ragaszkodunk betartásához és tiszteletéhez” – áll a dokumentumban.

A CSU-s képviselők csoportja (CSU-Landesgruppe) 40. alkalommal tart évnyitó értekezletet, amelyen most először a testvérpárt CDU elnöke, Angela Merkel kancellár is részt vesz majd. A bajorországi Wildbad Kreuth-ban január 8-ig tartó tanácskozáson a menekültválság a kiemelt téma, a meghívott előadók között van Frank-Jürgen Weise, aki egyszerre a szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) és a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) vezetője.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »