Előzetesbe került Tomcat

Előzetesbe került Tomcat

Önbíráskodás, garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték Polgár Tamást, ismertebb nevén Tomcatet, a Tolvajkergetők csoport vezetőjét, közölte Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az Indexszel.

A csoport kirakott egy közterületre egy GPS-szel ellátott csalibiciklit azzal a céllal, hogy aki elviszi, azt el lehessen kapni. A biciklit ellopták, Tomcat a társaival együtt pedig április 26-án elment az elkövetőhöz Budakeszire, hogy visszaszerezze azt.

Hírdetés

Az áldozat azt állította, hogy már eladta a bringát valakinek, mire Tomcat és társai szidalmazni és bántalmazni kezdték. Lefogták, megütötték, Tomcat pedig fejbe rúgta az acélbetétes bakancsával a sértettet. Az áldozat 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, és rendőrségi feljelentést tett. A rendőrség nyomozást folytat Tomcat három társa ellen is.

Mint azt Koszta János az Indexnek elmondta, Tomcat ellen a Tolvajkergetők csoport kapcsán két másik ügyben is folyik vizsgálat önbíráskodás és súlyos testi sértés miatt. A bíróság a bűnismétlés veszélyére és a tanúk befolyásolásának lehetőségére hivatkozva helyezte előzetes letartóztatásba.

Polgár Tamást 2013 januárjában nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték uszítás miatt, majd másodfokon 50 nap közérdekű munkát kapott, olvasható a Wikipedia-oldalán. Ezenkívül két alkalommal ítélték már el garázdaság vétsége miatt jogerősen pénzbüntetésre, egyszer pedig rágalmazásért próbára bocsátották.


Forrás:index.hu
Tovább a cikkre »