Elraboltak és megerőszakoltak egy fiatal nőt Pécsett – így illeszkedett vissza két börtöntöltelék a társadalomba

A Pécsi Járásbíróság 2016. május 28. napján elrendelte két pécsi férfi előzetes letartóztatását azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által erőszakkal, illetve az élet és testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.

A nyomozás adatai szerint, 2016. május 23-án Pécsett, az esti órákban a két férfi egy fiatal nőt hajánál fogva berángatott az általuk használt gépkocsiba, azzal elvitték, egy, a sértett által nem ismert városrészben (talán valemelyik egzotikusabb környék lehetett – a szerk.) található családi házba. Ott a sértettet bekényszerítették az épület egy olyan szobájába, ahol berendezés nem, csak egy matrac volt. A helyiségben a sértettet közös erővel lefogták, erőszakot és fenyegetést alkalmazva mindketten közösültek vele. Miután a gyanúsítottak elaludtak a házban, a sértett megszökött.

Hírdetés

A gyanúsítottak büntetett előéletűek. Az öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményre, a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára figyelemmel szökésüktől, elrejtőzésüktől, bűnismétléstől lehet tartani, valamint attól, hogy összebeszéléssel, a sértett megfélemlítésével, befolyásolásával a büntetőeljárás sikerét veszélyeztetnék.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »