Eltűnnek a rajtrácslányok a Forma-1-ből

Eltűnnek a rajtrácslányok a Forma-1-ből

Nem alkalmaznak többé csinos hölgyeket a Forma-1-es futamok rajtja előtt, illetve az eredményhirdetések során.

A versenysorozat kereskedelmi ügyvezető igazgatója, Sean Bratches szerdai indoklása szerint az úgynevezett rajtrácslányok szerepeltetése nem egyeztethető össze a márka értékeivel, és egyértelműen ellentétes a modern társadalom normáival.

„Nem hisszük, hogy ez a szokás helyénvaló, vagy releváns a Forma-1 régi és új szurkolói számára szerte a világban” – tette hozzá.

Bratches kifejtette, a közelmúltban több olyan területet is átvizsgáltak, amelyben szükség volt változtatásra, hogy jobban illeszkedjenek a jövőképükhöz.

A Forma-1-ben több évtizedes hagyomány, hogy röviddel a futam előtt csinos hölgyek sétálnak a pályára, megállnak egy-egy versenyző mellett, és felmutatják a rajtszámát. A leintés után az eredményhirdetésnél is segédkeznek.

Az idei évad március 25-én kezdődik Melbourne-ben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »