EMNP – a pártok nem tagadhatják meg a párbeszédet

A romániai parlamenti pártok nem tagadhatják meg a román-magyar párbeszédet – jelentette ki egy keddi nagyváradi sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.

Szilágyi Zsolt arra reagált, hogy valamennyi román párt, mely véleményt nyilvánított a magyar pártoknak az autonómiaelképzelések összehangolásáról hétfőn aláírt állásfoglalásáról, elutasította a párbeszédet. A politikus elmondta: megdöbbentette a romániai pártok negatív és párbeszédet megtagadó hozzáállása, hiszen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP megállapodása nem a román nép ellen irányul.

“Demokráciában egy parlamenti párt vagy a kormány nem tagadhatja meg a párbeszédet, még akkor sem, ha az olyan érzékeny témákról szólna, mint az autonómia vagy az önrendelkezés. A párbeszéd tagadása a demokrácia tagadása” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt. “Úgy véljük, egy új, nemzetek közötti társadalmi szerződés alapja lehet egy olyan Romániának, amely tudomásul veszi, hogy mi államalkotó tényezők vagyunk. Másrészt nemcsak a formális jogegyenlőséget kell biztosítani, de a tényleges esélyegyenlőséget is” – idézte az EMNP elnökét a párt közleménye.

Szilágyi Zsolt arra kérte a román pártokat, hogy változtassák meg eddigi hozzáállásukat, és kezdődjön érdemi párbeszéd az erdélyi magyar közösség szándékáról a parlamenti pártok, a három magyar párt, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »