Erdoganék szerint "az egész emberiség lelkiismeretének a tolmácsa" a Közel-Keletet lángba borító Amerika

A szíriai kormányerők állítólagos dúmai vegyifegyver-támadására adott „helyénvaló válasznak” minősítette a török külügyminisztérium szombati közleményében az amerikai vezetésű koalíció által éjjel végrehajtott légicsapásokat.

A tárca hangsúlyozta, hogy Ankara megelégedettséggel fogadja a nyugati országok fellépését. Mint írták: erős a gyanú, hogy a múlt szombati dúmai támadás mögött a szíriai rezsim áll. A mostani beavatkozás „az egész emberiség lelkiismeretének a tolmácsa” – fogalmaztak. A török külügyminisztérium leszögezte: nyilvántartják a szíriai vezetés emberiesség elleni és háborús bűntetteit.

A dúmai támadáshoz hasonló esetek megismétlődésének elkerülése érdekében a nemzetközi közösség, beleértve az ENSZ Biztonsági Tanácsát, nem hagyhatja büntetlenül ezeket az emberiesség elleni és háborús bűntetteket – nyomatékosította a török külügyi tárca.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő szombaton szintén írásos nyilatkozatban reagált az Egyesült Államok és szövetségesei közbelépésére. A „kegyetlen” dúmai vegyi támadás felelőseinek „meg kell fizetniük” tettükért – írta. Kalin ugyanakkor rámutatott: „a vegyi fegyverek jelentette fenyegetés nem változtat azon a tényen, hogy Szíriában emberek százezreivel hagyományos fegyverek végeztek.” Kiemelte: a vegyi fegyverek megsemmisítése önmagában nem hoz stabilitást a régióba. A szíriai „mészárlások” megelőzésének a záloga a konfliktus politikai rendezésének mihamarabbi biztosítása – szögezte le.

Mahir Ünal, a török kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szóvivője szombaton a CNN Türk török hírtelevíziónak adott interjújában közölte, hogy Ankara előzetesen értesült az amerikai vezetésű koalíció várható szíriai légicsapásairól.

Hírdetés

A cseh külügyi és védelmi tárca helyeselte a légicsapást, Zeman szóvivője viszont bírálta

A cseh külügy- és védelmi minisztérium helyeselte a Szíria elleni légitámadást, amelyet az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország hajtott végre szombatra virradóra, Milos Zeman államfő szóvivője viszont bírálta a történteket.

A Nyugat támadása üzenet mindenkinek, aki a jövőben továbbra is használni akar vegyi fegyvereket Szíriában – állapította meg nyilatkozatában a cseh külügyminisztérium. „Az Európai Unióval és a többi szövetségessel együtt felszólítjuk a konfliktusban résztvevő összes felet, hogy járuljon hozzá a feszültség csökkentéséhez, újítsák fel a béketárgyalásokat a politikai megoldás érdekében” – olvasható a dokumentumban.

„Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország világosan kinyilvánította, hogy a vegyi fegyverek bevetését semmiképpen sem lehet megtűrni” – írta Karla Slechtová cseh védelmi miniszter a Twitteren megjelent bejegyzésében. Milos Zeman köztársasági elnök szóvivője szerint viszont a katonai megoldásnak az utolsónak kellene lennie a lehetséges megoldások sorában. „A katonai megoldás mindig a legutolsó” – állította Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a Twitteren megjelent bejegyzésében. Ovcácek egy későbbi bejegyzésében bírálta a cseh újságírókat és a civil szervezeteket, akik szerinte lelkesen támogatják a szíriai háború folytatását.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »