Erzsébetvárosi cigány terror – Újabb három férfit azonosítottak

A fővárosi nyomozók további személyeket azonosítottak az erzsébetvárosi garázdaság elkövetői közül, társaikat J. László 31 éves szigetbecsei és F. Gyula 42 éves fóti lakosokat a rendőrök már elfogták – társaikat továbbra is keresik.

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen elkövetők szeptember 20-án 0 óra 23 perckor egy Budapest VII., Kertész utcában található szórakozóhely előterében előzetes szóváltást követően bántalmazták a biztonsági személyzetet, amely következtében négy személy megsérült. Az egyik támadónál egy gumilövedék kilövésére alkalmas fegyver is volt, amelyből több lövést adott le.

A garázdaságban résztvevők közül a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói azonosítottak négy férfit.

Hírdetés

J. Lászlót 2015. szeptember 22-én 0 óra 40 perckor a Budapest III., Kórház utcában a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói, F. Gyulát 20 óra 45 perckor a ferencvárosi Viola utcában a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársai fogták el.

A férfiakat a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták – írja a police.hu.

A további eljárást – őrizetbe vételük mellett – J. Lászlóval szemben csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntettek, F. Gyulával szemben csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a BRFK Kiemelt Ügyek Főosztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

A fővárosi rendőrök azonosították a férfiak öt társát is, Balogh József 44 éves szigetbecsei és Máté János 35 éves budapesti, Petri Róbert 36 éves hatvani, Kiss István 42 éves budapesti és Beri Gyula 24 éves kocsordi lakosokat, akiket ismeretlen társaikkal együtt a Budapesti Rendőr-főkapitányság keres


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »