Esti mese – Orbán, az ostoba II. rész

A szegény asszonyt majd felvetette a méreg, mikor este hazament.
– Hát már semmit se lehet rád bízni, te istenátka? Nem megmondtam, hogy küldd utánam a zsák krumplit?

Orbán csak eltátotta a száját.
– Hát nem ment el? Ne tudjak innen felkelni, ha nem küldtem háromszor is.
Szegény anyja csak sírt mérgében. Egy kis krumplit sütött vacsorára, aztán lefeküdt. Reggel, mielőtt napszámba indult, újra megbízta Orbánt.
– Édes fiam, elkészítettem a fészket a kamrába. A kotlós elült az ól alá. Fogd meg és rakd a tojásokra.
– Meglesz, édesanyám, meglesz – ígérte.

Ki is ment a kotlósért, amint rászedte magát, hogy felkeljen.
– Pi-pi, gyere, kotlós, a fészekre – csalogatta, hanem annak ugyan beszélhetett. – Ejnye, de értetlen vagy! Ha nem használ a szép szó, majd lesz goromba. Be is hasalt az ól alá, hogy előhúzza, de a kotlós alaposan a kezére vágott.
– No, megállj csak, goromba vagy, én is tudok az lenni.
Felkapta az ásólapátot, s odasózott neki alaposan.
A tyúk egyet vertyant, s azzal el is búcsúzott az árnyékvilágtól. Most aztán megijedt Orbán.
– Nahát, de buta vagy! Igazán csak tréfáltam. Ilyen csekélység miatt megdögleni! Most hogy ültetlek meg?


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »