Ettől tényleg megáll az ész/nyílik a bicska: Soros NGO a dzsihadistákat akarja kimenteni elítélésük alól

Ettől tényleg megáll az ész/nyílik a bicska: Soros NGO a dzsihadistákat akarja kimenteni elítélésük alól

NEUE ZÜRCHER ZEITUNG

A vezető („jobboldali, konzervatív”) svájci lapban a témában megjelent cikk címe:

„Az elfogott dzsihadisták Európát morális dilemma elé állítják”

Legalább 25 ezer férfi és nő ment Szíriába és Irakba mintegy száz országból, hogy ott az Iszlám Állammal harcoljanak.

Egyötödük Nyugat-Európából.

Többen meghaltak, de ezrek ülnek iraki és szíriai börtönökben és közöttük több száz európai.

Ezzel Európa dilemma elé került: mit tegyen saját állampolgáraival?

Hírdetés

Engedjék át az iraki vagy szíriai igazságszolgáltatásnak, vagy hozzák őket haza Európába?

Az említett két országban gyorsan jár el a bíróság keze.

Ott 2016-ban és 2017-ben 222 személyt akasztottak fel terrorizmus miatt.

Az ENSZ adatai szerint jelenleg hatezer ember várja kivégzését.

A (Soros-támogatású) Emberjogi Figyelő szerint meg kellene vitatni, miként lehetne rajtuk segíteni, hiszen kínzásnak vannak kitéve, és van, amikor 15 perc tárgyalás után mondják ki a halálos vagy életfogytiglani ítéletet.

Meg ott vannak gyermekeik, akik európaiak, mondta Nadim Houry az Emberjogi Figyelőtől.

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »