Európa Tanács: biztosítani kell a kisebbségek jogát anyanyelvük széles körű használatára

Európa Tanács: biztosítani kell a kisebbségek jogát anyanyelvük széles körű használatára

Ukrajnának mindent meg kell tennie a Velencei Bizottság a középiskolai képzést érintő ukrán oktatási törvényre vonatkozó ajánlásainak végrehajtása érdekében – jelentette ki az Európa Tanács főtitkára hétfőn Strasbourgban, a szervezet Kisebbségvédelmi Keretegyezmény és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája hatálybalépésének 20. évfordulója alkalmából rendezett kétnapos konferencián.
Thorbjorn Jagland aláhúzta, a Velencei Bizottság ajánlásainak végrehajtását egy körültekintő, politikailag semleges, a nemzeti kisebbségek képviselőit is magában foglaló folyamat révén kell megvalósítani annak érdekében, hogy az eredmény megfeleljen az Európa Tanács jogi normáinak. „A szabályok alkalmazása biztonságot, stabilitást és igazságosságot biztosít mindenki számára” – tette hozzá.

Hírdetés

A főtitkár elmondta, minden hetedik európai ember egy nemzeti vagy nyelvi kisebbség részeként határozza meg magát. Ezek közül némelyek politikai forrongó területeken élnek, ahol a régi ellenségeskedések vagy az új nézeteltérések keltenek feszültséget. Szerinte ilyen helyzetekben mindig fennáll a kisebbségek jogaival való visszaélés lehetősége, vagy az attól való félelem, hogy erre sor kerül.

Jagland aláhúzta, az európai kisebbségeknek folyékonyan kell beszélniük a lakhelyük szerinti ország hivatalos nyelvét. Ez központi szerepet játszik a társadalmi részvételükben, a kormánynak pedig feladata, hogy könnyítse nyelvének megtanulását. Hozzátette, az államnak ugyanakkor biztosítania kell azt a jogot is, hogy a kisebbségek széles körben használhassák anyanyelvüket, többek között hivatalos körülmények között is. „A kisebbségi közösségek tiszteletben tartása és jogaik védelmezése által gazdagodhat kultúrájuk” – közölte Jagland.

A főtitkár arra az „új és sajnálatos jelenségre” hívta fel a figyelmet, hogy a tagállamok a nemzetiségi kisebbségek védelmét inkább kétoldalú, mintsem multilaterális kérdésként kezelik. Mint mondta, megpróbálják újraértelmezni a kisebbségek identitását kulturális, nyelvi és etnikai sokszínűségük kárára, amely által azok közelebb érzik magukat rokon nemzetükhöz. Ez szerinte olyan ördögi kör, amelyben mindenki csak veszíthet.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »