Év végi pezsgőteszt: savak és műanyagok

Év végi pezsgőteszt: savak és műanyagok

Milyen pezsgőt válasszon egy átlagos pénztárcájú hazai család, mulatozni vágyó társaság szilveszterkor?

Az óévbúcsúztatóhoz közeledve egyre szorongatóbbá váló kérdés megválaszolásához az ismert borszakértőt, Pelyhe Szilárdot hívtuk segítségül. Öt üveget vásároltunk, a legolcsóbb ötszáz, a legdrágább pedig közel kétezer forintba került.

Illat- és ízmentes környezet, jó fényviszonyok. Ez a három tényező szükséges a kóstoláshoz. Közvetlenül előtte a hagymás, erős aromájú ételek fogyasztása nem javallott – mondja érdeklődésünkre a szakértő, Pelyhe Szilárd boriskolai tanár, az egyik magas körökben jegyzett borblog krónikása.

Szolid pezsgőkóstolásra gyűltünk össze néhányan az egyik szerkesztőségi szobában. Nem a luxusitalok közül válogattunk, arra voltunk kíváncsiak, mi a véleménye a specialistának a szilveszterkor az átlagos magyar családok asztalára, a mulatozó társaságok jégkockás fém pezsgősvödrébe tett, az utcákon, tereken egyik kezükkel a műanyag poharat szorongató, másikkal petárdát hajigáló fiatalok kiakasztott torkába öntött nedűről.

Amikor Pelyhe Szilárd meglátja a szerkesztőségi szobában kékesfehéren vibráló neonégőt, arcán tapintatos árnyék szalad végig, feltehetően eszébe jutnak az imént a jó fényviszonyokról tőle elhangzottak, ám csupán annyit mond: „Megteszi.” Kérésemre a kóstolás legfontosabb szabályaival ismerteti meg hírlapíró-kompániánkat.

– A tömegtermeléssel előállított pezsgőknél a legfontosabb talán a technológiai tisztaság. Nagy gyáraink hatalmas acéltartályokban érlelik az idehaza leggyakrabban fogyasztott pezsgőket. A legapróbb hiba, például az elrontott élesztőzés vagy a nem teljesen tiszta előállítási környezet komoly mennyiséget tehet tönkre. Tudni kell, hogy a Champagne vidékén érlelt vagy a hozzájuk hasonló zamatú, összetételű borok alkalmasak igazán a pezsgőkészítésre. Nálunk persze kis túlzással szinte minden borból készítenek pezsgőt, főként a savasabb fajtákból. Fontos, hogy az alapbor tiszta legyen.

Pelyhe Szilárd akcióban Fotó: Végh László

– Milyen tájékról való magyar borból érdemes pezsgőt érlelni? – vetjük fel a kérdést.
– Minőségi pezsgő előállításához Tokaj vidéki borral érdemes kísérletezni, de alkalmasak erre azok a területek is, ahol a fehér fajták hagyományosan jó minőségűek, mint például a Balaton-felvidék. Ehhez képest a legtöbb pezsgőalapanyag az Alföldről, az Etyek–Budai borvidékről származik. Ha módomban állna, chardonnay-ból vagy furmintból készítenék pezsgőt. Populárisabb fajtát pedig Irsai Olivérből és muskotályból. Tudni kell, hogy a hazai borévjáratok között – azonos fajtákra gondolok persze – jelentős különbségek adódhatnak, amelyeket csak nagyon erős borászati beavatkozásokkal lehet kiegyenlíteni. Ez olykor sok kiegészítő anyag használatával történik, s lehet, hogy a bor jóízű lesz, de fogyasztója – legkésőbb másnap – bizonyos, hogy rosszullétre fog panaszkodni.

Vakkóstolásra készülődünk. Papírzsákba tesszük a palackot: csak a butélia mélyzöld szája látszik ki. Így kínálgatjuk egymást s szakértőnket, aki rögtön megjegyzi: az általunk hozott szép kristálypoharak nem a legmegfelelőbbek. Ha az üveg a felső végénél, ahová az ajkunkat érintjük, befelé hajlik, több zamat marad meg a kitöltött italban. A kóstolást ez persze nem akadályozza meg, a gyakorlott, versenyeken edződött bortudós így is képes hitelesen elemezni a feltálalt ital ízeit, összetevőit. Pelyhe Szilárd szeméhez emeli az első kitöltött poharat. A gyöngyözésre kíváncsi.

– Minél nagyobb a buborék, és minél erősebb a habzás, annál gyengébb a pezsgő. Minél krémesebb, minél apróbb, s minél hosszabban gyöngyözik fel a pohár aljáról, annál jobb minőségű.

A kristálypohár oldalát vizsgálva hamar megállapítható, hogy a buborékok bizony elég nagyok. A gyöngyözés is viszonylag hamar abbamarad. Aztán szagmintát veszünk, szorgalmas gyerekek módjára követjük alkalmi professzorunk útmutatását.

– Kellemes gyümölcsös, florális illata van – mondja.
– Ennek?! – kérdez közbe az egyik íróasztal mellől egy újságíró.
– Igen, ennek. Almás és fehér szirmú virágos jellege van. Visszafogott illat, nem muskotályból készült.

Felemeljük a poharat, kortyolunk.

– Nagyon meghatározó sajnos az ital cukortartalma. Az édes íz eltakarja a többi aromát, csak az almás-gyümölcsösség érződik rajta enyhén. A művi mellékíz dominál; nem gyümölcsre, szőlőcukorra emlékeztető, mintha mustsűrítménnyel segítettek volna neki. Az uralkodóvá tett édes íz nagyon sok borhibát el tud fedni. Ezért is szeretik az emberek. Champagne-ban elképzelhetetlen lenne ez a fajta gejlség.

Szünetet tart.

– Egyébként még a tűrhető kategórián belül van. Kevesen tudják, hogy amit mi száraz pezsgőként iszunk, az olyan magas cukortartalommal bír, hogy csendes borban már félédesnek minősülne. Képzeljék el, ehhez képest a demi-sec és a doux mennyivel több cukrot tartalmaz.
– Ajjaj! Fejfájásveszély! Édes illat, édes íz, máris érzem, hogy ég a gyomrom – súgja oda alig hallhatóan a terembe időközben belépett, a kóstolókhoz csatlakozó kollégám szemtelen őszinteséggel. Mintha Karinthy gúnyosan hajlongó, hadarva beszélő, kaján márkiját látnám magam előtt. Többet nem mond, én pedig csendes egyetértésben vele óvatlan pillanatban a papírzacskóhoz lépek, félig kihúzom a palackot: BB címkéjű palack tűnik fel.

Kitöltötték közben a második pohár pezsgőt.

– Zárkózott illatú, kicsit élesztős, florális jelleg – mondja Pelyhe Szilárd. – Nagyok a buborékok, és viszonylag gyorsan el is illannak. Ennél az árkategóriánál persze nem kereshetjük, nem kérhetjük számon az őrületes mélységeket. Csonthéjas, finom nyári almás íz tűnik fel egy pillanatra. A sava nagyon kevés, akár az előzőnek. Ebben is érzek egy kis cukrot. Korántsem annyit, mint az előzőben, nem fedi el a többi aromát. A beltartalmat illetően óriásit nem léptünk előre, de legalább jóval kevésbé gejl ez a pezsgő.

Akaratlanul is az előbb véleményt mondó kollégára nézek. Úgy tűnik, a második pohár lehiggasztotta némiképp ironizáló-gúnyolódó kedélyállapotát.

– Száraz, egyszerű, letisztult, egy litert azért nem innék belőle – mondja. A zacskóban – vállalom a kiszállítását a szobából – most kék címkés Hungária extra dry található.

A harmadik pezsgőnek intenzívebb a gyöngyözése, és a buborékok is kisebbek, de örömünk hamar elpárolog.

– Amilyen ígéretes volt az orrban, annyira közönséges a szájban. Illatában már szinte kekszes, egészen a száraz pezsgőre emlékeztető vonásokat fedezhettünk fel. Borzasztó művi cukoríz uralja sajnos ezt az italt is. Valószínűleg más alapborból készül, mint az első. Champagne-ban sokkal egyszerűbb a helyzet, ott lehet tudni, hogy leggyakrabban chardonnay-t használnak.
Még egyszer megforgatja a szájában.

– Az utóíze barackdzsemes. Van, aki szereti. Ez sem annyira gejl, mint az első pohár volt.

– Kisebb buborék, pezseg veszettül – mondja a márki kolléga. – Bizalmat keltő illat, de egészében olyan lapos, szájpadlásszárító.

Ez a Törley Gála sec, derítem ki már a másik szobában, ahová papírtasakostul átvitték.

– Nagyon visszafogott, kicsi a floralitása – mondja Pelyhe Szilárd a negyedik pezsgőről. – Szinte nincs is illata. Jó lenne érezni legalább valamit. Aromás borból készülhetett: cserszegi fűszeres vagy Irsai Olivér lehet az egyik alapbor. Kóstolás után a primer, traubisodás szőlőaromaíz dominál. Ez volt eddig a leggyorsabban lecsengő ital. Nem tudom persze, melyik eset a rosszabb: ha nincs se illata, se hosszabb lecsengése, vagy az elsőnél tapasztalt domináló műviség, gejlség érezhető.

Tűnődik, aztán arra jut, hogy a mostani a rosszabb, mert a másiknál az édessége hozzájárulhat élvezeti értékének növekedéséhez. Ez a pohár viszont, túl azon, hogy felfedeztük benne a már említett primer szőlőaromát, szóra sem érdemes.

– Na, erre varrjál gombot, barátom! – fordulok a márkihoz.
– Varrok is: illat semmi, vagy ha mégis, hát mű. Főfájásveszély. Csalóka, veszedelmes italnak tűnik.

A Szovjetszkoje Igrisztojét már többen megnézik titkon a zsákban, mielőtt visszatér kiindulási pontjára.
Gyorsan a végére jutottunk a kóstolásnak: most hozzák be az ötödik palackot, nyakig betakarva.

– Két illatréteget érzek. Gyümölcsössége, virágossága is sokkal tisztább, némi kellemes citrikus felhanggal. Szájunkba véve egyértelműen kávéízt tapasztalhatunk. Ez a sorból a legszárazabb: szikár, egyszerű az íztérképe, de legalább iható. Ebben van a legkevesebb cukor. Technológiai hibája nincs. A kakaós-kávés aroma a hordónak köszönhető általában, de ez valószínűleg nem látott fát. Persze a többi sem.

– Pezseg nagyon. Savak és műanyagok. Én sok mindent megiszom nagy örömmel, de ezt lehet, hogy félretenném – fanyalog barátom. Pedig a szakértő ezzel igencsak meg volt elégedve.

Az ötödiknek ízlelt üveg Waltont is kiviszik. A rangsor felállítása maradt hátra és a „leleplezés”. Pelyhe Szilárd értékelése szerint a legjobb a Törley, ezt követi a Walton, majd a Hungaria extra dry, az utolsó előtti a BB, a sereghajtó pedig a Szovjetszkoje Igrisztoje. Miután megtekinti a palackokat, megjegyzi:

– Jó szívvel ajánlom a Törley Gála secet és a kék címkés Hungáriát. Harmadik ugyan a rangsorban, de viszonylag megbízható.

– Mit tegyen az – vetem föl –, aki ritka ünnepi alkalmakra, kirúgva a hámból, jobb minőségű pezsgőre vágyódik?
– Azoknak a tokaji pincék kis szériás pezsgőit ajánlom – feleli a szakember. – Valamivel talán többe kerülnek, három-négy ezer forintnál kezdődik egy palack. A soproniak is készítenek hasonló minőségűt, árfekvésűt.
– És ha följebb megyünk?
– Az egyik belépő ital a Champagne-ok világába a Veuve Clicquot. Javaslom az évjáratos Dom Pérignont és a Krugöt is. A következő fokozat viszont már százezer forintos.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2015. 12. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »