ÉVKÖZI 7. VASÁRNAP „A” ÉV – GŐG NÉLKÜL

ÉVKÖZI 7. VASÁRNAP „A” ÉV – GŐG NÉLKÜL

Mottó: Nem teszik meg ezt a pogányok is?

ELLENSÉGSZERETET

Abban az időben: Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle. Hallottátok, hogy ez mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket. Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igaznak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok! Mt 5, 38-48

SZERETHETŐK?

Hírdetés

Mottó: Nem teszik meg ezt a pogányok is? – ez bizony nem retorikus kérdés!  Kemény, mellbevágó kritika mindazoknak, akik különbnek vélik magukat ennél vagy annál – és melyik népnek ne volna kire lenéznie? A „tiszták”, a tökéletesek gőgje bűn, sőt illúzió, és Jézus megfosztja híveit a „mi különbek vagyunk” szektás önérzetétől. Lecsupaszítja lelkiismeretünket a valós, reális önismeretre, és ennek érdekében jócskán megemeli a mércét. Nem is hiányzanak az ilyen-olyan jóindulatú magyarázatok, hogy „Jézus ezt (valójában) nem úgy gondolta”…  Mindig reméljük, hogy a szabály csak néhány önkéntes kiválasztottra vonatkozik. A Szentek szabályzata. Valójában elég, ha a polgári erényekben jeleskedünk, ha a közösségben, melyben élünk, civilizáltan viselkedünk. A barbárokra a törvény nem vonatkozik.

Jézus megfoszt minket az effajta kimagyarázkodás adta enyhítő körülményektől. Nem a közösség belső törvénye, viselkedési kódexe a mérce, hanem Isten maga. Félelmetes! Hogyan legyek tökéletes, mint a mennyei atya? Nemde, ez lehetetlen? Lehetetlen, ha úgy értelmezem, hogy előbb tökéletesnek kell lennem, hogy szerethessek mindenkit, beleértve ellenségeimet, Nem lehetetlen, ha előbb szeretem ellenségeimet, mert mihelyst megteszem, máris tökéletes leszek, mint a mennyei atya. Jézus ugyanis a tökéletességet erre a pártatlan, részrehajlás nélküli szeretetre érti!

2014. február 23. 


Forrás:ulrichblog.wordpress.com
Tovább a cikkre »