„Ez a földi pokol”: átköltöztetik a menekülteket

„Ez a földi pokol”: átköltöztetik a menekülteket

Elkezdték a calais-i sátortábor felszámolását a francia hatóságok. Fűthető konténertábort építenek a migránsoknak, ahová Calais mellett Dunkerque-ből is átköltöztetik a menekülteket. Az Európába érkező migránsok száma a tél miatt jelentősen csökkent az elmúlt napokban. A Balkánon félméteres hó nehezíti a menekültek útját.

A Dzsungel néven ismert menekülttáborban 7-8 ezren éltek nyáron, de most is több mint másfél ezren lakják. Azt remélik, hogy a Csatorna-alagúton keresztül, vonatokra, kamionokra felszökve átjutnak Angliába. A táborban nincs áram és fűtés, ételt és ivóvizet önkéntesek osztanak. Ugyanilyen tábor működik a szomszédos Dunkerque-ben.

„Ez a földi pokol. Imádkozunk istenhez, hogy álljon el az eső és a szél. Nyáron jó ez a tábor, de télen, éjjel megfagyunk. Ezért kell új tábort építeni” – mondja egy iraki férfi.

A téli hideg miatt rendszeresek a megbetegedések. Civil szervezetek által gyűjtött segélyből eddig 500 fűtött sátrat tudtak átadni.

„Ebben a táborban 2600-3000 ember él, közülük körülbelül 200 kisgyerek, a legfiatalabb 2 hónapos. Az ő számukra ezek a körülmények elfogadhatatlanok. Mivel esélytelen, hogy ezek az emberek átjussanak Nagy-Britanniába, itt kell valahogy élhető körülményeket teremteni nekik” – mondja Samuel Hanryon, az Orvosok Határok Nélkül szervezője.

A franciaországinál is rosszabb a helyzet a Balkánon. Az egy hete tartó havazás miatt a migránsoknak itt 40-50 centi hóval kell megküzdeni. Az időjárás miatt naponta csak néhány százan indulnak útnak.

„Nagyon nehéz az út, mindannyian fáradtak vagyunk, és az időjárás szörnyű, de hát mit tehetünk? Jöttünk hajóval, vonattal, busszal, gyalog, az időjárás se fog megállítani. Most a gyerekeknek a legnehezebb” – mondja egy szíriai férfi.

Az EU arra számít, hogy idén is 1 millió migráns érkezik a kontinensre, mint 2015-ben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »