EZEK VALAHA JEANNE D’ARC-OT ADTÁK A VILÁGNAK

EZEK VALAHA JEANNE D’ARC-OT ADTÁK A VILÁGNAK

Lovas Pista írta meg a remek hírt:

„A francia professzort már „asszonynak” kell nevezni

Szerdától egy, a Seine-et-Marne megyében lévő középiskolában egy tanár női ruhát visel. Az iskola felkérte a szülőket és a diákokat, hogy „asszonynak” nevezzék.

A Savigny-le Temple-ben lévő Grange du Bois középiskolában meglepődtek a nebulók, amikor franciatanárjukat szerdán női ruhában látták. Addig ugyanis férfiruhában járt és „Monsieur”-nek nevezték.

Hírdetés

E naptól kezdve már „Madame” a megszólítás. Elvárják.

Két diák elmondta a történetről tudósító Le Parisien párizsi napilapnak, hogy e gender-váltás nekik egy kicsit „bizarrnak” tűnt, de azután hozzászoktak.

Az iskolavezetés megkérte mind a szülőket, mind a tanulókat, hogy a „Monsieur” helyett „Madame”nak szólítsák a „hölgyet”.”

Igen gyerekek. Eleinte minden kicsit bizarrnak tűnik, aztán majd megszokjátok. Megszokjátok, hogy nem marad semmi kapaszkodótok az életben, megszokjátok, hogy ami szép, természetes és normális az megvetendő, és minden kretén, beteg, torz, természetellenes ocsmányság ünneplendő.

Aztán majd kipusztultok, mint a dinoszauruszok. És a ti kipusztulásotokhoz nem lesz szükség meteor becsapódásra, kataklizmára. Nem. A ti kipusztulásotokhoz elegendő lesz ez a csodálatos liberalizmus.

Jó szórakozást hozzá…


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »