Ezért tiltották be Hamburgban a kapszulás kávét

Ezért tiltották be Hamburgban a kapszulás kávét

A világon elsőként űzték ki a kapszulás kávét, kezdésnek a kormányzati épületekből. Hiába szuperkompakt és finom, egyszerű és kényelmes, a kávézás egyik leginkább környezetszennyező eleme a kapszula. Egy tanulmány szerint ha összegyűjtenénk az egyszer használatos kapszulák piacvezető gyártójának, a Keurignak az éves termelését, egymás mellé rakva a kapszulákat 12, a Földet körbeérő kört kapnánk. Nem is az irdatlan mennyiségű szemét a legnagyobb gond, hanem hogy a kis kapszulák műanyag és alumínium ötvözetéből készülnek, s nincs megfelelő újrahasznosító eljárás kidolgozva a keletkező hulladék kezelésére. Már így is évtizedekbe kerül majd a meglévő kapszulahegyek feldolgozása, és ez napról-napra növekszik. Ebben akart példát mutatni Hamburg, amikor az összes kormányzati épületből száműzte a kapszulás kávét.

Hírdetés

Ezek a kis egyszer használatos kapszulák csak a kényelmet szolgálják, közben aránytalanul nagy mennyiségben termeljük a hulladékot, ami sokszor mérgező szinten tartalmaz alumíniumot. Magyarázza Jan Dube, a hamburgi önkormányzat hivatalnoka. A köztisztaságért felelős Dube szerint az anyagösszetétel miatt nem lehetséges a kapszulák újrahasznosítása. Emiatt elképesztő összegekkel terheli meg a városi hulladékkezelő rendszert, ami az adófizetőknek kell finanszíroznia. Az egyszer használatos kávék az elmúlt szűk évtizedben tettek szert hallatlan népszerűségre. Nyugat-Európában 2011 óta megháromszorozódott a kapszulás kávégépek eladása. 2014-ben a Keurig közel 10 milliárd kapszulát értékesített, s ezek öt százaléka volt csak újrahasznosítható. A gyártó 2020-ra ígéri az egyszer használatos kapszulák lecserélését, bár ezzel kapcsolatban több szakértő is kétkedését fejezte ki. A teljes cikk itt olvasható.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »