Fábry Sándor: "a Fidesz az értelmiség körében rendkívül sok szavazót vesztett"

Fábry Sándor: "a Fidesz az értelmiség körében rendkívül sok szavazót vesztett"

A humorista a Blikknek adott egy hosszabb interjút, amely során beszélt a közélet jelenlegi állapotáról is, az amúgy a jelenlegi kormányt támogató Fábry Sándor.

Idáig azért nem szólalt meg, mert nem szerette volna a hazai kulturális életet tovább amortizálni:

„barátságok, emberi kapcsolatok sínylik meg, hogy megmerevedtek a politikai frontvonalak”.

Így a Rádiókabaréban kormánykritikus fellépőkkel is együtt tud dolgozni, igaz egy megalázó helyzetről így is beszámolt, amikor a gyártásvezetője felhívta Gálvölgyi Jánost a közös szereplés ügyében, az csak annyit mondott:

„Fábry? Ilyen nevet nem ismerek.”

Fábryt a legenda szerint évtizedes ismertség köti Orbán Viktor miniszterelnökhöz:

Hírdetés

„ez még az az időszak a rendszerváltás környékén, amikor teljes volt az összhang, hogy ami eddig ment itt, az tűnjön el, és mindannyian egy jobb országot akartunk. Aztán ahogy teltek az évek és a hevület leülepedett, rájöttem, hogy Anyám, én nem biztos, hogy ilyen lovat akartam”.

Mint mondta, attól még, hogy letette a voksot a mostani kormányzat mellett, nem csukja be a szemét és a fülét.

„Finoman szólva is ízlésem ellen való a jelenlegi rezsim káderpolitikája, úrhatnámsága, rongyrázása vagy az elszámoltatások elmaradása”.

Szóba került a Soros György ellenes kampány is, ami az egyik oka is annak, hogy manapság kevesebb a közéleti megnyilvánulása.

„Egykoron azt hittük, a politikacsinálás értelmiségi feladat. Mára kiderült: nem az. A Fidesz az értelmiség körében rendkívül sok szavazót vesztett. Az egyszerű üzenetek, a migránsozás, a sorosozás viszont megszólít egy teljesen más típusú szavazóréteget. És ez Orbánnak jó, mert politikai hasznot hoz”

– fogalmazott a humorista.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »